Élet-Stílus

Negatívak lettek az elveszettnek hitt doppingtesztek

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) bejelentette, hogy megkerült annak a háromszáz - pekingi ötkarikás játékokról származó - tesztnek az eredménye, amelyet két héttel ezelőtt „eltűntnek nyilvánítottak".

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közleményben tudatta, hogy „kommunikációs probléma” okozta a kavarodást, de mostanra az összes dokumentum eljutott az illetékesekhez.

És ami a lényeg: a szóban forgó tesztek elemzése kivétel nélkül negatív eredménnyel zárult.

A nyári ötkarikás játékokon a WADA munkatársai ellenőrizték a doppingvizsgálatok körülményeit, a tapasztalataikról készült 50 oldalas jelentés pedig – melyet a doppingellenes szervezet szeptember 19-én küldött el a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) – több pontban szabálytalanságokra világított rá.

A WADA többek között kifogásolta, hogy a 205 résztvevő ország közül százkettő olimpiai bizottsága nem készítette el minden versenyzőre vonatkozóan pontosan a holléti nyilvántartást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik