Élet-Stílus

Athén 2004: az olimpia hazatért

Rosszul indult, jól végződött. Miközben az olimpiai mozgalom hazatért szülőföldjére, a magyar küldöttség a torna elején inkább a doppingvétségek miatt került a lapok címoldalára. Később a sportolók kitettek magukért, a kajak-kenusok pedig egyenesen remekeltek Athénban.

Magyar versenyző sportlövészetben huszonnégy év után lehetett újra bajnok, ez a Sydneyben harmadik helyen végző Igaly Dianának sikerült, akiről már ausztráliai szereplése után tudni lehetett, hogy lép még annál feljebb is a dobogón.

Igaly Diána mirtuszkoszorúval (MTI)

Igaly Diána mirtuszkoszorúval (MTI)

Nem túl jól sikerült első kör után nem zavartatva magát sem versenytársaitól, sem egyéb körülményektől, biztos kézzel lőtt és jutott az első helyre.

Aranyos anyuka

Vívóink a kiutazás előtt három éremmel számoltak, az aranyat a kétgyerekes anyuka, Nagy Tímea szerezte meg női párbajtőrben, ez volt Magyaroszág százötvenedik olimpiai aranyérme.

Esélyes volt még az egyéniben egymással is összecsapó Nemcsik Zsolt és Ferjancsik Domokos, közülük előbbi szintén bajnok lehetett volna, ha a döntőben a sorsdöntő találatnál ellenfele, az olasz Aldo Montano parádés színészi alakításával nem vezeti félre a bírókat, akik ezután Nemcsiknek végül ezüstérmet ítéltek.

Nagy Tímea a dobogó tetején (MTI)

Nagy Tímea a dobogó tetején (MTI)

Férfi kardcsapatunk és női párbajtőrcsapatunk egyaránt ötödik helyen végzett. Férfi párbajtőrözőink viszont nem túl ígéretes kezdés után második helyre küzdötték fel magukat. Mincsza Ildikó párbajtőr egyéniben, Mohamed Aida tőr egyéniben lett negyedik helyezett.

Vörös Zsuzsa háromszoros világbajnok öttusázónk esélyességéhez szintén nem fért kétség.

Lövészetben remek eredményekkel kezdett, vívásban is jól haladt, bár Füri Csillával szemben alulmaradt, úszás után összetettben változatlanul élen állt.

A lovak sorsolásánál nem volt szerencséje, egy kimondottan hírhedt állatot kapott, a mezőny talán legkezelhetetlenebb lovát. Azonban szereplését mindez nem vetette vissza. A futásnál pedig akkora előnyre tett szert, hogy igazi hajrára nem is volt szükség. Vörös Zsuzsa az első magyar öttusázó a nők között, aki olimpiai bajnok lett.

Vörös Zsuzsa az athéni Gudi-csdarnokban (MTI)

Vörös Zsuzsa az athéni Gudi-csarnokban (MTI)


Remekeltek a kajak-kenusok

A kajak-kenu különösen eredményes része volt az olimpiának, három magyar aranyat eredményezett: Janics Natasa indulhatott 500 méteres kajak egyesben, mivel a verseny előtt még itthon legyőzte a világbajnok Kovács Katalint, aki eredetileg rajthoz állt volna ebben a számban.

Miután Janics megszerezte az aranyat egyéniben, kajak kettesben 500 méteren már ők ketten – a két „rivális” – utasították maguk mögé a mezőnyt, ezzel kettőre növelve az evezős bajnoki címek számát.

Ezt követően még a férfi kajak négyes is hátra volt, Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereczkei Ákos, Horváth Gábor a négy évvel korábbival azonos összeállításban az 1000 méteres versenyen győzedelmeskedett, ezzel megvédve bajnoki címüket.

Kovács katalin és Janics Natasa (MTI)

Kovács Katalin és Janics Natasa (MTI)

Volt bronzérmesünk is, Vajda Attila kenu egyéni 1000 méteren futott be harmadikként. Birkózóink közül Deák Bárdos Mihály nevéhez fűztek nagy reményeket, de ő – sajnálatos módon – nagyon gyorsan kiesett. Majoros István korábbi Európa-bajnok a számára rosszul sikerült sydney-i verseny után azt fontolgatta, hogy felhagy a versenyzéssel, a 2004-es indulásra úgy kellett rábeszélni.

De nagyon megérte, mert így újabb lehetőséget kapott, hogy bizonyítson, amit meg is tett. Átküzdötte magát a mezőnyön, ami egyáltalán nem volt könnyű, az út többek közt egy Ázsia-bajnok japán, egy kubai és egy orosz világbajnok legyőzésén keresztül vezetett az aranyéremig.

A nagy várakozások ellenére női kézilabda csapatunk csupán az ötödik helyen végzett, annak ellenére, hogy az olimpia gólkirálynője, Radulovics Bojana a magyar csapatot erősítette. Mindkét döntő fontosságú mérkőzésüket vezetés után vesztették el, nem a technikai felkészültséggel volt gond, a lélektani nyomást nem tudták jól kezelni.

Doppingvétségek, eltiltások


Fazekas Róbert át sem vehette aranyérmét (MTI)

Fazekas Róbert át sem vehette aranyérmét (MTI)

Az athéni olimpia magyar vonatkozásában fontos helyet kapott a dopping-kérdés. Gyurkovics Ferenc súlyemelő a 105 kilogrammos csoportban nyert ezüstérmét volt kénytelen visszaadni pozitívnak bizonyult tesztje miatt.

A diszkoszvető Fazekas Róbert szintén a dopping vizsgálatból kifolyólag már át sem vehette aranyérmét, a kalapácsvető Annus Adriánnak pedig az olimpia után kellett visszaszolgáltatnia azt, miután a Nemzetközi Választott Sportbíróság (CAS) mindkettőjük fellebbezését elutasította.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke eképp kommentálta a történteket: „A sport döntőbíróság határozata megfellebbezhetetlen, ezt minden érdekeltnek, versenyzőnek, orvosnak, edzőnek el kell fogadnia. Az ítélet remélhetőleg figyelmeztető tanulsággal szolgál a magyar sportélet számára. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ilyen, a magyar sport tekintélyének ártó esetek ne ismétlődhessenek meg…”

Kővágó Zoltán diszkoszvetőnk Fazekas kizárása miatt egy hellyel feljebb került, így végül ezüstéremmel zárta a versenyt.

—-Éremtáblázat—-

Athén 2004: arany, ezüst, bronz:
1. Egyesült Államok 35, 39, 29
2. Kína 32, 17, 14
3. Oroszország 27, 27, 38
4. Ausztrália 17, 16, 16
5. Japán 16, 9, 12
6. Németország 14, 16, 18
7. Franciaország 11, 9, 13
8. Olaszország 10, 11, 11
9. Dél-Korea 9, 12, 9
10. Egyesült Királyság 9, 9, 12
11. Kuba 9, 7, 11
12. Ukrajna 9, 5, 9
13. Magyarország 8, 6, 3
14. Románia 8, 5, 6
15. Görögország 6, 6, 4
16. Norvégia 5, 0, 1
17. Hollandia 4, 9, 9
18. Brazília 4, 3, 3
19. Svédország 4, 1, 2
20. Spanyolország 3, 11, 5
21. Kanada 3, 6, 3
22. Törökország 3, 3, 4
23. Lengyelország 3, 2, 5
24. Új-Zéland 3, 2, 0
25. Thaiföld 3, 1, 4
26. Fehéroroszország 2, 6, 7
27. Ausztria 2, 4, 1
28. Etiópia 2, 3, 2
29. Irán 2, 2, 2
Szlovákia 2, 2, 2
31. Tajvan 2, 2, 1
32. Grúzia 2, 2, 0
33. Bulgária 2, 1, 9
34. Jamaica 2, 1, 2
Üzbegisztán 2, 1, 2
36. Marokkó 2, 1, 0
37. Dánia 2, 0, 6
38. Argentína 2, 0, 4
39. Chile 2, 0, 1
40. Kazahsztán 1, 4, 3
41. Kenya 1, 4, 2
42. Csehország 1, 3, 4
43. Dél-Afrika 1, 3, 2
44. Horvátország 1, 2, 2
45. Litvánia 1, 2, 0
46. Egyiptom 1, 1, 3
Svájc 1, 1, 3
48. Indonézia 1, 1, 2
49. Zimbabwe 1, 1, 1
50. Azerbajdzsán 1, 0, 4
51. Belgium 1, 0, 2
52. Bahama-szigetek 1, 0, 1
Izrael 1, 0, 1
54. Kamerun 1, 0, 0
Dominikai Köztársaság 1, 0, 0
Írország 1, 0, 0
Egyesült Arab Emírségek 1, 0, 0
58. Észak-Korea 0, 4, 1
59. Litvánia 0, 4, 0
60. Mexikó 0, 3, 1
61. Portugália 0, 2, 1
62. Finnország 0, 2, 0
Szerbia és Montenegró 0, 2, 0
64. Szlovénia 0, 1, 3
65. Észtország 0, 1, 2
66. Hongkong 0, 1, 0
India 0, 1, 0
Paraguay 0, 1, 0
69. Nigéria 0, 0, 2
Kolumbia 0, 0, 2
71. Venezuela 0, 0, 1
Eritrea 0, 0, 1
Mongólia 0, 0, 1
Szíria 0, 0, 1
Trinidad és Tobago 0, 0, 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik