Élet-Stílus

Meghalt Dönci, az Európa Kiadó és a Balaton gitárosa

Dénes József (Dönci) a Balaton és az Európa Kiadó legendás, nagyszerű szólógitárosa 51 éves korában szívroham következtében meghalt.

Dénes József 1957-ben született, és közel harminc évig játszott különböző zenekarokban mint gitáros.

Zenei pályafutását az Európa Kiadó zenekarban kezdte. 1987-ben a Hit Gyülekezetének tagja lett, majd Pajor Tamás megtérése után alakított Ámen zenekarában gitározott, 1993-ig. Játszott Kamondy Imre Vad Chanson nevű zenekarában, és a Vidámpark együttesben. Néhány Neurotic-számot zeneszerzőként jegyzett.

A 90-es évek végétől kiválásáig a Balaton zenekarban, majd alakulásától 2008 februárjáig Legát Tibor Lidérc nevű formációjában játszott. 2004-ben, az uniós csatlakozás alkalmából rendezett EK-koncertsorozat meghívott fellépője volt.

2002-ben zeneszerzőként közreműködött a Várszegi Tibor rendezte Hírnökök című előadás létrehozásában, majd Oláh Lehel 2003-as Dixi-filmjének szereplője volt.

Játéka hallható az Európa Kiadó 1987-ben kiadott Popzene című albumán, s még társszerzőként jegyzi az együttes 1989-ben megjelent újabb lemeze, a Szavazz rám! dalait is. Játszott a Balaton 1996-os A fény közepe a sötétség kapujában című stúdióalbumán is. 2006-ban készítette el első saját lemezét, amely egy korábbi legendának, Gémes Jánosnak, Dixinek állított emléket.

Akkor a Magyar Narancsnak adott interjújában arról beszélt, hogy már nem akar csak egy gitáros lenni, komolyabb kihívásokra vágyik. „Ma már semmiféle kihívást nem jelent, ha este felmegyek a színpadra, és rutinosan ledarálok egy műsort. Amikor pár évvel ezelőtt úgy alakult, hogy írhattam egy vonósnégyest, sokkal nagyobb örömet okozott ez a feladat, mint az aktuális fellépés a Balatonnal. Szívesen készítenék filmzenét, színpadi muzsikát. Bármit, ami egy hagyományos rockegyüttes keretein kívül esik.”

Az elmúlt két évben Dönci állandó fellépője volt a Hunnia Kávézónak, ahol Fekete Jenővel adott blueskoncerteket. A Gödör Klub koncerttel emlékezik Döncire, a bevételt a gitáros családjának megsegítésére fordítják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik