Kovács Ágnes, aki a 200 méter mell olimpiai aranya mellé két világ-, valamint hét Európa-bajnoki címet is szerzett, és
53-szor nyert magyar bajnokságot, mintegy 20 percet úszott karrierjének „bölcsőjében”, a Kőér utcai uszodában, majd a medencéből kiszállva edzője, Turi György búcsúzott el tőle.
A Kőbánya SC klasszis versenyzője az országos bajnokság zárónapján, szombaton versenyen kívül – ellenfelek nélkül –
50 méteres mellúszásban indul a Komjádiban, és célba érése után ünnepélyes keretek között köszönti őt a szövetség.
Utoljára edzett a Kőér utcai uszodában (MTI)
Az úszónő – aki vasárnap lesz 27 éves – januárban jelentette be, hogy az ob-n áll rajthoz utoljára, s a döntésében nagy szerepet játszott a tavalyi „cirkusz”.
Mint ismertes: a 2007. október 30-i doppingellenőrzésen nem szolgáltatott elegendő mintát, de a honi szövetség fegyelmi bizottsága szerint ezzel nem valósított meg doppingvétséget, és később a nemzetközi szövetség (FINA) is felmentette.
A versenyzéstől búcsúzó olimpiai bajnok klasszis bejelentette, hogy vándordíjat alapított, amelyet az országos bajnokság női 200 méteres mellúszásának aranyérmese kap majd meg.