Élet-Stílus

Szávay párosban a 16 között

A Szávay Ágnes, Dinara Szafina magyar-orosz duó sikerrel vette a második fordulót a francia nyílt teniszbajnokságon, és ezzel bejutott a 16 közé.

A kilencedik helyen kiemelt Szávay Ágnes, Dinara Szafina kettős a Marija Kirilenko, Flavia Pennetta orosz-olasz párost verte két játszmában. Szávayék az első „menetben” 3:2-nél elvették az ellenfél adogatójátékát, és ez elegendő is volt a játszma megnyeréséhez. A magyar-orosz tandem 40 perc alatt úgy került előnybe – 6:3-mal, hogy hat bréklabdát is elpuskázott. Pennettáék két ilyen lehetőséget hagytak kihasználatlanul.

A második szett nagyobb csatát hozott, mint az első. Mivel mindkét páros két-két alkalommal brékelt, a rövidítésre maradt a döntés. Ebben a műfajban Szávayék voltak jobbak (4-4 után zsinórban három pontot nyertek), így másfél óra játékidő alatt bejutottak a 16 közé, ahol majd a hetedikként rangsorolt ukrán Aljona Bondarenko, Katerina Bondarenko duóval találkoznak.

Párosban menetel a Roland Garroson (MTI/EPA)

Párosban menetel a Roland Garroson (MTI/EPA)

A 19 éves magyar teniszező már csak párosban érdekelt, miután az egyéni verseny második fordulójában három szettben kikapott a cseh Kvitovától.

Vesztegetési kísérlet Párizsban

Saját bevallása szerint meg akarták vesztegetni a japán Morigami Akikót a francia nyílt teniszbajnokságon. A 28 éves játékos párosban honfitársával, Nakamura Aikóval indult, és az első mérkőzésüket megelőzően környékezték meg.

„Odajött hozzám egy edző azzal, hogy veszítsük. Nagyon sokkolt ez a kérés, mert én mindig mindent megteszek a győzelemért” – közölte a japán teniszező, aki társával ezzel együtt 6:0, 6:1-re kikapott a kínai Csan, Csuang duótól.

Morigami nem akarta elárulni a tettes kilétét, de utalt arra, hogy Nakamura nagy versenyben van az olimpiai részvételért, és a – végül csakugyan bekövetkezett – vereséggel jelentősen csökkentek az esélyei…

Roland Garros, női páros, 2. forduló:
Szávay, Szafina (9.) – Kirilenko, Pennetta 6:3, 7:6

Eredmények

Ajánlott videó

Olvasói sztorik