Élet-Stílus

Arn a döntő kapujában búcsúzott

Arn Gréta két játszmában kikapott az első helyen kiemelt spanyol Anabel Medina Garriguestől a marokkói Fesben zajló női salakpályás tenisztorna elődöntőjében.

A világranglistán 143. magyar játékos nagy küzdelemben, 2 óra 4 perc alatt szenvedett vereséget a rangsorban 34. riválisától. Anabel Medina Garrigues az első szettben egyszer vette el a 29 éves magyar ellenfele adogatását – a negyedik játékban -, és 6:3-mal előnybe került. A folytatásban mind a ketten hozták saját szervajátékukat, így a rövidítésre maradt a döntés.

Igaz, a hatodik játékban Arn Grétának három bréklabdája is volt, ugyanakkor Anabel Medina Garrigues valamennyit hárította, a tie-breakben pedig ő volt a jobb. Az első helyen kiemelt spanyol hölgy a másodikként rangsorolt Gisela Dulkóval vívja majd a döntőt. Az argentin 7:6, 6:3-ra verte a francia Aravane Rezait.

Nagy csatában kapott ki az elődöntőben (MTI)

Nagy csatában kapott ki az elődöntőben (MTI)

„Volt esélyem arra, hogy nyerjek, de sajnos nem éltem a lehetőségekkel. A szél is zavart. Most utazom haza, és legközelebb Rómában szeretnék indulni” – mondta az MTI-nek Arn, aki idén egyetlen tornán sem jutott még ilyen messzire.

Elődöntő:
Medina Garrigues (spanyol, 1.)-Arn 6:3, 7:6
Dulko (argentin, 2.)-Rezai (francia, 4.) 7:6, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik