Az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának zárómérkőzésén a nyáron leigazolt Zdenek Grygera volt a nyerőember: a Juventus cseh középpályása egy pazar góllal, majd egy gólpasszal vállalt oroszlánrészt a 9. helyen álló Genoa legyőzésében.
A mérkőzés lassan kezdődött, egyik csapat sem tudott eleinte helyzetbe kerülni. Az első igazán veszélyes szituáció a cseh játékos nevéhez fűződik. Grygera beadása után De Rosa próbált meg felszabadítani, és kis híján a saját kapujába zúdította a labdát. A 24. percben aztán a Juventus idegenlégiósa 20 méterről gondolt egyet, és irtózatos erejű bombát eresztett meg. A Genoa kapusa ugyan rajta volt a löketen, de esélye nem volt a hárításra.
A cseh játékos percekkel később állva két hazai védő között játszotta meg Trezeguet-t, és a francia a játékos közelről nem hibázott, és beállította a végeredményt.
A második félidőben egy Borriello kapufát nem számítva sokáig lassan csordogált a mérkőzés, csak a hajrában pörögtek fel az események. Iaquinta lövése a 86. percben centikkel kerülte el Genoa kapuját, majd Scarpinak kellett bemutatnia egy hatalmas bravúrt. A ráadás negyedik percében ismét Grygera volt a középpontban: az egykori Ajax-játékos a gólvonalról vágta ki a hazaiak kísérletét.
Serie A, 27. forduló:
Genoa-Juventus 0-2
Gól: Grygera (25.), Trezeguet (33.)
Catania-Cagliari 2-1
Gól: Silvestri (44.), Canini (48., öngól), illetve Conti (22.)
Empoli-AC Milan 1-3
Gól: Busce (23.), illetve Pato (19.), Ambrosini (86.), Kaká (89.)
SS Lazio-Livorno 2-0
Gól: Rocchi (15.), Pandev (25.)
SSC Napoli-AS Roma 0-2
Gól: Perrotta (2.), Totti (49., 11-esből)
Parma-Sampdoria 1-2
Gól: Budan (67.), illetve Maggio (12.), Bonazzoli (57.)
Siena-Fiorentina 1-0
Gól: Maccarone (80.)
Kiállítva: Maccarone (80.)
Torino-Atalanta 1-0
Gól: Barone (35.)
Kiállítva: Pellegrino (37., Atalanta)
Szombati meccsek:
Palermo-Udinese 1-1
Internazionale-Reggina 2-0