Élet-Stílus

Feltárták a 7000 éves törzsfőnök sírját

admin
admin

2007. 04. 23. 15:46

Egyedülálló leletekre bukkantak a Tolna megyei Bátaszék mellett lévő őskori lelőhelyen a régészek a napokban feltárt, mintegy hétezer éves törzsfőnöki sírban - mondta el Zalai-Gaál István professzor az MTI-nek.

A feltárás vezetője szerint az időszámítás előtti V. évezredben a neolitikus (újkőkori) települést az úgynevezett lengyeli kultúra népe lakta. A népcsoportra utaló első lelőhelyet a XIX. században a tolnai Lengyel község mellett fedezték fel, e település lett a kultúra névadója.

Az M6-os autópálya építését megelőző munkálatok alkalmával már eddig is olyan egyedülálló leletek, objektumok kerültek elő, melyek igazolják azokat a feltevéseket, hogy egész Európa legnagyobb ismert és kutatott őskori lelőhelyéről, temetőjéről van szó – tette hozzá a szakember.

Hangsúlyozta, hogy a napokban feltárt törzsfőnöki sír a temetkezés “eszköz- és ékszerleleteinek gazdagságával talán az egész európai őskor eddigi legkiemelkedőbb sírja”.


A sír gazdag leleteanyagot rejtett


A 2 méterszer 2 méteres sír cölöpszerkezetű, a törzsfőnök nyughelye fölött valószínűleg egy építmény magasodott. Ezt a sír 4 sarkába leásott hatalmas cölöp tartotta. A cölöpök mellé helyezték el az edényeket, amelyekben a halottnak a túlvilági létre szánt ételt és italt helyezték el.

A sír feltárása a gazdag leletanyag miatt 3 napot vett igénybe – emelte ki a szakember. Zalai-Gaál István rámutatott arra: a sír tartalma az elhunyt társadalmi szerepére utal. A leletek között hatalmas csiszolt kőbaltára, kőékre, az ebből az időszakból eddig legnagyobb méretű kőkésre, őstulok szarvra, márvány buzogányfejre, valamint egy csiszolt, formájában már kora rézkori fejszéket utánzó kő harci eszközre bukkantak.

“Alakja arra utal, hogy már ismerték a fémfejszéket, de még nem volt fémük és kőből utánozták” – hangsúlyozta Zalai-Gaál István. Mint elmondta, a halott nyakán több száz rézgyöngyből és kagylóból készült ékszert találtak. Kagylóból faragott gyöngysor, korona ékesíti az edényeket is. A kagylók Földközi-tengeri eredetűek, az őskori cserekereskedelem útján kerültek ide. Ilyen ékszereket csak a leggazdagabbak vagy a vezetők engedhettek meg maguknak – hangsúlyozta Zalai-Gaál István.

Tavaly 14 ezer négyzetméternyi területet tártak fel Bátaszék térségében, és több mint egymillió tétel került elő a cserepekkel, táplálékmaradványokkal, elsősorban állati csontokkal együtt. Szeptember végéig pedig további 24 ezer négyzetméteren végeznek ásatásokat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.