Élet-Stílus

A dudaszóval nyert a Miami (videó)

Kiélezett csatában, az utolsó pillanatokban eldobott hármassal nyert a címvédő az amerikai profi kosárlabdaliga legutóbbi játéknapján. A San Antonio és a ligaelső Utah Jazz is szoros csatában diadalmaskodott.

A címvédő Miami Heat a héten több meccsét is egy-két kosárral veszítette el. Vasárnapra virradóra megfordult Dwayne Wade-ék szerencséje, és egy a dudaszó pillanatában elengedett triplával verték a Memphist idegenben. A sorsdöntő három pontot James Posey szerezte, és ezzel megnyerte csapatának 98-97-re a találkozót. 1,8 másodperccel a vége előtt időt kért Pat Riley, majd Jason Williams passzolt Posey-hoz, aki az alapvonal mellől Mike Miller szorításában engedte el a triplát (videó).

“Jason remekül lát a pályán, és nagyon jó labdát kaptam tőle. Szerencsére láttam a kosarat, jól meg tudtam magamnak nézni. Csak amiatt aggódtam, hogy esetleg beléptem.” – nyilatkozta a találkozó hőse. A bírók többször is visszanézték a jelenetet, és úgy döntöttek, hogy a labda a dudaszó előtt elhagyta Posey kezét, aki nem is lépett rá a vonalra.

A Miamiban természetesen Dwayne Wade volt a legeredményesebb a maga 23 pontjával, amelyből 12-őt az utolsó negyedben dobott. Antoine Walker 18-ig jutott, míg Jason Williams 13 pont mellett 14 asszisztot is kiosztott. A világbajnokságon lesérült Pau Gasolt továbbra is nélkülöző Grizzliesnél Miller volt a legszorgosabb 22 egységgel.

A ligaelső Utah Jazz is egy utolsó pillanatokban eleresztett triplával verte meg a Seattle-t. A török Mehmet Okur 1,6 másodperccel a vége előtt volt eredményes a hárompontos vonalon túlról, és ezzel bebiztosította csapatának a Supersonics elleni 109-107-es győzelmet. A meccs legeredményesebb játékosának, a 33 pontos Ray Allennek lett volna még lehetősége megfordítani a találkozót, de a dobása célt tévesztett.

A San Antonio is igen szoros csatában tartotta otthon a pontokat a Sacramento ellen. A Királyok a záró játékrész előtt még tízpontos hátrányban voltak, de ezt kis híján sikerült ledolgozniuk. A szezoncsúcsot jelentő 23 ponttal Bruce Bowen volt a Spurs legjobbja, de a nagy sztárok, Parker (20), Duncan (18) is villogtak. Az argentin Manu Ginobili a negyedik mérkőzését volt kénytelen kihagyni egy szerencsére nem túl súlyos hátsérülés miatt.

NBA, alapszakasz, 31. játéknap
New Jersey Nets-Philadelphia 76ers 112-107
New York Knicks-Toronto Raptors 100-103
Memphis Grizzlies-Miami Heat 97-98
San Antonio Spurs-Sacramento Kings 100-98
Chicago Bulls-Washinton Wizards 112-94
Houston Rockets-Cleveland Cavaliers 81-63
Denver Nuggets-Indiana Pacers 121-101
Utah Jazz-Seatle SuperSonics 109-107
Los Angeles Clippers-Los Angeles Lakers 88-97
Golden State Warriors-Milwaukee Bucks 110-115

Ajánlott videó

Olvasói sztorik