Élet-Stílus

Hatodszor is 24 órás programozóverseny

2006. április 21–23. között hatodik alkalommal kerül megrendezésre a már hagyományosnak tekinthető Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) ad helyet az eseménynek, a szervezőmunkát ez évben is a Magyar Villamosmérnök- és Informatikushallgatók Egyesülete, valamint a Simonyi Károly Szakkollégium végzik.

A verseny elsődleges célja, hogy az informatikával és programozással foglalkozó emberek (egyetemi hallgatók, iparban dolgozó profik, vagy akár középiskolások) számára kihívást és lehetőséget biztosítson tudásuk és képességeik összemérésére extrém körülmények között. A korábbiakhoz hasonlóan a verseny idén is kétfordulós, és a nyeremények értéke meghaladja az 5000 eurót.

A 2005. január 11-i meghirdetés után jelentkező csapatok először 2006. február 26-án mérkőztek meg egymással egy interneten bonyolított elektronikus előválogató keretében. Ezen az online erőpróbán a kiadott feladatok megoldására öt óra állt rendelkezésre. A kiértékelés után a legjobbnak bizonyult harminc csapat jutott tovább a 2006. április 21–23-án, a Műegyetemen megrendezendő 24 órás döntőbe.

Sem az elektronikus előválogatón, sem a helyszíni döntőn nincs megkötés a versenyzők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre vonatkozóan. A helyszíni versenyen a résztvevők a saját maguk által hozott számítógépeken dolgoznak, a szervezők csak elektromos áramot és a verseny idejére létrehozott helyi hálózathoz való csatlakozást biztosítják. Természetesen a viadal során tilos a csapattagoknak a külvilággal kommunikálni.

A verseny feladatainak elkészítésében idén először külföldiek is részt vesznek; a korábbi versenyeken szép eredményeket elért svéd csapatok a Stockholmi Svéd Királyi Műszaki Egyetemről (a Balloons’R’Us – 2005 és 2004 negyedik helyezettje és a Jon får bestämma – 2005 ötödik és 2004 harmadik helyezettje). A svéd partner mellett természetesen a BME részéről is kapnak segítséget a rendezők. Az előző évekhez hasonlóan az alapítók, Marx Dániel és Benedek Balázs is közreműködnek a feladatsor elkészítésében.

A versenyre tavaly 304 csapat nevezett, 4 kontinens összesen 49 országából, a Dél-Afrikai Köztársaságtól kezdve Kínán át egészen Argentínáig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik