A Magyar Nemzet publicisztikája szerint egyfajta fricska volt az ön kinevezése, mert egy olyan „ősfideszest” neveztek ki, aki korábban a Magyar Narancs szerkesztője volt és saját megítélése szerint is kicsit anarchista beállítottságú. Milyen a kapcsolata a mai „ősfideszesekkel”?
Az a helyzet, hogy azok az „ősfideszesek”, akikkel jóban voltam, már régóta nincsenek a Fideszben, mert kiléptek 1992 és 1994 között. Gondolok itt Hegedűs Istvánra, Molnár Péterre, Berényi Zsuzsára, Fodor Gáborra. Akik ottmaradtak… Velük persze volt egy szakadás. De például tegnap este Kurtág Győrgy születésnapi koncertjén találkoztam Rockenbauer Zoltánnal, és mint két kulturális miniszter, kulturált stílusban elbeszélgettünk. Nem éreztem, hogy rossz lenne vele a viszonyom, pedig hát közismert, hogy nem őt neveztem ki Párizsba a Magyar Intézet élére. A lényeg, hogy megszakadt a kapcsolatom a Fidesszel. Ez egy elvi döntés volt. Nem gondolom, hogy nekem azt az irányt kellett volna követnem, amerre a Fidesz 1993-94-ben indult.
És milyen a viszonya a jelenlegi MSZP-vel? Jár ön MSZP-s rendezvényekre?
Múlt pénteken voltam, mert Tony Blair és Gyurcsány Ferenc mondott beszédet. Kapok meghívót az MSZP rendezvényeire, de mivel nem vagyok párttag, nem szoktam a pártrendezvényekre járni. A párt választmányi ülésére emellett kétszer-háromszor elmentem már, amikor fontosabb bejelentésekről van szó.
Az MSZP-ben sok olyan személyiség van, akit ön elég élesen bírált…
Azt nem tudom, hogy ezt nekem megbocsátották-e, de ha az MSZP engem delegált a saját minisztereként, akkor nyilván elfogad, és ezek a múlt homályába vesznek. A másik oldalról pedig természetesen én is lojális vagyok.
Egy éves működése után évértékelésében legfőbb eredményének azt tartotta, hogy vitákat gerjesztett. Hogyan értelmezi ön ezt eredménynek?
Ez kissé félreérthető megfogalmazás, de arra gondoltam, hogy megindult egy szemléletváltás a kulturális életben. Megindult egy olyan felfogás, amely nem szűkíti le a kultúrát a kulturális örökség, vagy a hagyomány fogalmára, hanem egy nyitottabb, szélesebb, játékosabb, vidámabb fogalomként értelmezi. Ebbe az utcaszínháztól a Szigetig, az operától a Művészetek Palotájáig sok minden belefér. A vitákat a júliusban közzétett kulturális kiáltvány gerjesztette, amelyik nyíltan kimondja, hogy a kulturális miniszternek nem az a feladata, hogy egyfajta értékrendet erőltessen rá a társadalomra vagy azt védje, hanem, hogy keretet biztosítson annak, hogy sokfajta kulturális tevékenység egymás mellett megjelenjen, és békében megférjen. Megfogalmazásunk szerint: célunk az akadálymentesítés, hogy a magyar kultúra a maga sokszínűségében jelenhessen meg. A kultúra ugyanis nem homogén, hanem sok szubkultúrából áll. Ezek a szubkultúrák sokszor egymással nem is érintkeznek, hanem más országok szubkultúrájával tartják a kapcsolatot. Az opera világa, vagy az underground zenei világ a maga saját közegében találkozik a másik ország hasonló alkotójával. Szerintem ez is a feladat, hogy segítsük a különböző országok kisebb kultúráit találkozni.
Ha a kulturális sokszínűséget védeni akarjuk az unióban, márpedig ha az UNESCO határozatát elfogadtuk, akkor védenünk kell. Nem hunyhatjuk be a szemünk, és nem mondhatjuk, hogy a magyar kultúra egy fából faragott, és homogén. Az eddigi kormányzatok talán nem voltak elég nyitottak erre. Ezt a szemléletmódot szeretném bevezetni. Úgy vélem, nem a politikusoknak kell megmondania, hogy mi a jó, mi a rossz, hanem a szakma, a közönség, az alkotók és a fogyasztóik mondják meg, hogy mire nyitottak. Az az idő már elmúlt, amikor a politika határozta meg a kulturális kánont.
A populáris kultúra támogatásával kérdés, hogy a sport vagy akár a wellnes-kultúra is a hatáskörébe kerülhetne, mint ahogy ezeket a terülteket például a dán kulturális kormányzat kitörési pontokként jelölt meg? Hogyan értékeli, meddig tart a kultúra hatásköre?
Én azt szoktam mondani, hogy az intézmények fenntartása nagyon fontos, mint az OSZK, a Nemzeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum, Művészetek Palotája. Emellett a kulturális örökség védelme, mint azt a házbontások példája is mutatja, de a régészeti kincsek és a kastélyok védelme is ide tartozik. A harmadik pedig ami ezeken túlmutat a társadalmi gyakorlat, a mai kortárs művészet, akár az intézmények falain belül, akár az utcán. Persze ezt lehet tágítani. Miért ne lehetne a támogatni a gördeszkás kultúrát vagy a rap-hiphop kultúrát, a zöld, vagy a wellness kultúrát támogatni.
A felsorolt intézményekben, illetve területeken szinte mindenütt ellenállásba ütközött ez a az ön által felvázolt szemléletváltás.
Persze mert a hagyományos kultúrafelfogás a magaskultúrára szűkül le, de hát ez nem magaskulturális minisztérium. Persze tisztában vagyok a magyar kultúra hagyományaival. Ha végignézik a tárca költségvetését, akkor látják, hogy 8-10 milliárd forint megy el a kortárs komolyzene támogatására, amivel szemben a 300-400 milliós künnyűzenei támogatás nagyságrendekkel kisebb. Ez ráadásul nem is a könnyűzene támogatása, hanem inkább a vidéki kluboknak nyújtott segítség. Én igenis azt mondom, hogy álljon ide valaki, és mondja azt, hogy a könnyűzene nem része a kultúrának. Ha pedig része, akkor azzal is foglalkoznia kell a kulturális miniszternek. Nem azt mondom, hogy a befutott sztárokat kell támogatni, azokat eltartja a piac. Pont az amatőrökről van szó, azokról az egyetemistákról, tinédzserekről, akiknek nincs próbahelyük, akik nem tudnak lemezt kiadni. Egyszerűen az esélyegyenlőség komolyabban vételéről van szó. Az esélyteremtésről, hogy ne drogozzon, ne igyon, hanem bekapcsoljuk őket a társadalomba, és perspektívát kínáljunk. Szociológusként is úgy vélem, hogy a kultúrának van szerepe a társadalomban, mint összetartó erő. Ez valóban új felfogás. Az valóban csalódik, aki azt gondolja, hogy a kulturális miniszter feladata csak a komolyzenei zenekarok magas színvonalának fenntartása, az Operaház évente növekvő finanszírozásának automatikus fenntartása. Ez egy vállalt konfliktus.
A kulturális minisztertől azt várják, hogy osztogasson. Átadjon, megnyisson. Minél több pénzt szerezzen minél több helyre. Ez egy újabb konfliktust jelenthet az apadó költségvetési források mellett.
Ha ezen az alapon ítélik meg, akkor a kulturális miniszter csak rossz lehet, mert gyakran megkeresnek kiváló produkciókkal, hogy adjak rá támogatást, de az igények sokszorosan meghaladják a lehetőségeket. Ráadásul annak ellenére keresnek meg, hogy létezik a Nemzeti Kulturális Alap, amit szándékosan azért különítettünk el, hogy a szakmai kuratóriumok költsék el a rendelkezésre álló pénzt. Ezért aztán jobbnak is gondolnám, ha megszűnne a miniszter külön kerete, akkor biztosan nem frusztrálná a hozzá forduló művészeket.
Ez eredetileg egy vis maior keret volt olyan alkotóknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudták befejezni a munkájukat, mint Tarr Béla filmjét a Londoni férfit, amelynek francia producere öngyilkos lett, és kiderült, hogy szinte mindent elzálogosított. Ilyenkor egy segélyszerű kulturális támogatásra kellene használni ezt, de egy megörökölt struktúrával találkoztam, amit még nem lehetett átalakítani. A Fidesz idejében a miniszteri keret az összes kulturális támogatás ötven százaléka volt. Ez a mi kormányunk idején huszonöt százalékra csökkent. Még így is magas, és még ezt is érdemes csökkenteni, annak a fényében, hogy a kulturális alap is modernizálódott és rugalmasabbá lett. Erre azonban a rendelkezésemre álló egy év kevésnek bizonyult, mert természetesen nem lehet ezt a lépést úgy megtenni, hogy ne zajlanának le a szükséges szakmai viták.
Ha már említette, a miniszteri keretét mire fordította?
A támogatottak között szerepelt kis település egyházi énekkara, folyóirat, mint a Buksz, amely majdnem megszűnt. Szerepel benne könyvtámogatás is. A politikai pikantéria kedvéért elárulom, hogy Rockenbauer Zoltán Márfi Ödönről ír monográfiát, illetve az ő kiadóját is támogattam megkeresésre egymillió forinttal.
Az igazat megvallva viszont nem ezek fakasszák el a keretet. Kialakult egy olyan helyzet, hogy amit mi vagy az elődeim nem tudtak betervezni a költségvetésbe, azt egyszerűen áttették a miniszteri keretbe. Sok nagy rendezvényt, külföldi évadot miniszteri keretből kellett támogatni. A németországi magyar évadot 240 millió forinttal, a Budapesti Tavaszi Fesztivált 180 millió forinttal, a Digitális Irodalmi Akadémiát 160-170 millió forinttal, a Miskolci Operafesztivált 100 millió forinttal, a Luxemburgi Zsigmond Kiállítást valamint a mostani spanyol kiállítást a Szépművészeti Múzeumban is mind a miniszteri keretből támogatjuk. Látszólag nagy szabadságot ad a miniszteri keret, de valójában 80 százaléka előre determinált.
Korábban azért is bírálták, hogy nincs elkülönítve pénzügyi forrás az 1956-os 50. évforduló megünneplésére. Hogyan készülnek erre?
Az évforduló megünneplésre a Miniszterelnöki Hivatalon belül van forrás. Tehát nem a kulturális minisztériumhoz van telepítve, hanem a Kosáry Domokos vezette bizottság az, ami rendelkezik a másfélmilliárdnyi forrás felett. Emellett egyes tárcáknál vannak kisebb összegek. Mi például az 56-al foglalkozó filmekre adtunk pénzt. A történelmi filmalapítvány adott 100 milliót, az ORTT, az NKA is támogatott filmeket, mint például Andy Vajna készülő filmjét.
A német évadban Bartók és 1956 lesz a fókuszban és a Bartók évre is mi adunk 168 millió forintot.
Égül mekkorra a büdzséje a minisztériumnak, több vagy kevesebb a tavalyinál?
Idén 102,9 milliárd forint, amelyből 26 milliárd az egyházaké, azok is hozzánk tartoznak. A Nemzeti Kulturális Alapé 10 milliárd, ami eddig a minisztérium fejezetében volt, de most kikerült, mert önálló alap lett. Ha ezt levonjuk, akkor 36-al kell csökkenteni, akkor 66 milliárd marad. Tehát gyakorlatilag ugyanannyi mint tavaly.
Milyen elképzeléseik vannak arra, hogy még forrásokat találjanak. Az Európai Unió szerint ez nemzeti hatáskör. Tehát onnan nem igen lehet szerezni.
A kultúra nemzeti hatáskör, de koprudikcióra lehet pénzt szerezni. A filmtörvény például nagyon hatékony volt. Hiszen nem csak arról van szó, hogy most már a filmszemlén is látható, hogy 20-24 film készül Magyarországon, de azt az eredményt is magával hozta, hogy idejönnek nemzetközi hírű rendezők, és itt költik el a pénzüket. Az adókedvezmény miatt vonzó filmkészítő területté vált Magyarország és éles versenyben vagyunk Csehországgal, Romániával, Bulgáriával. Jelentősen megnövekedtek a bevételek abból eredően, hogy itt forgatnak külföldi filmeket.
Arra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy a kultúra, nemcsak pénzt visz el, hanem pénzt is hoz. Meg kell találni, azokat az utakat, ahol a kultúra pénzt hoz, mint például a kulturális turizmus. Egyszerűen egy sor bevétel nem a kultúránál jelentkezik. A turisták jelentős része ugyanis nemcsak a Forma-1, a gyógyfürdők vagy a Balaton miatt jön ide, hanem egyre többen a Budapesti Tavaszi Fesztivál vagy a Sziget miatt, a szegedi, soproni vagy pécsi fesztivál miatt. Európán belül egyre növekszik a kulturális turizmus szerepe. Ez azonban nem a tárcánál jelentkezik.
Több nyugati országban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a magántőke bevonására a kultúra finanszírozásában. Nálunk hogyan áll ez a helyzet?
Igyekszünk, igyekszünk, de hát a magántőke nagyon szelektíven ad, és nagyon megkéri az árát. Ha ad, akkor ő a szereplő, ő a szponzor, amivel nincs is baj, de a vállat volumen ezt nem tükrözi. A budapesti Tavaszi Fesztiválra mi például 180 millió forintot adunk, a Siemens amely egy jelentős szponzor mondjuk talán a tizedét. Mégis egyenlő ranggal jelenik meg a logojuk. És már ez is nagyszerű. Azt lehet látni, hogy a magántőkét a jól bejáratott nagy rendezvények érdekli, de a sok kis amatőr, vagy félamatőr színházi társulat ettől nem lesz gazdagabb. Őket nekünk, az államnak kell támogatnunk. Amikor világsztárok lépnek fel, akkor Demján Sándortól, Csányi Sándorig könnyebben lehet támogatót találni. A magántőkének emellett van saját kulturális díja is, mint a Prima Primissima. Jelen vannak, de természetesen az első vonalat támogatják. Igyekszünk bővíteni az együttműködést. Most például a Szerencsejáték Rt-vel jó az együttműködésünk. Amikor tavaly József Attila kéziratokat vásároltunk 50 milliós nagyságrendben, és az ötödét a Szerencsejáték Rt. fizette.
Esélyteremtést említette, mint fő elemét a programjának. Ennek egyik eleme a Pankkk, a Közkincs és a Tengertánc. A működése során talán a legtöbb konfliktusa abból ered, hogy az elit-, magaskultúra helyett a tömegkultúrára teszi a hangsúlyt. Választási kampányban megtérül ez? Elég sok véleményformáló baloldali, liberális értelmiség van az elitkultúra körül, érdemes ezek támogatását elveszteni? Hoz ennyi szavazót a vidéki művelődési házaknak, a népzenészeknek, az amatőr rockzenekaroknak, vidéki kluboknak adott – egyébként nem túl sok – támogatás?
Én nem csak ilyen politikai szavazatszerzés alapján állok a kultúrához, a kultúrpolitikát nem eszerint képzelem el. Elképzelhető, hogy igaz ez a fejtegetés, hogy a kulturális elit egy-egy hangadó csoportja egy-egy döntésem miatt konfliktusba kerül velem és elveszti a kedvét. A kulturális miniszternek azonban nem csak az a feladata, hogy a kultúra nagy bálványait támogassa, hanem hogy új lehetőségeket teremtsen az utána következő nemzedékek számára is. Én például igenis fontosnak tartom, hogy a Szinetár Miklósok, a Szabó Istvánok, Jancsó Miklósok mellett és után megjelenhessen egy új generáció is. Nagyon örülök, hogy egy Mundruczó Kornél, egy Hajdú Szabolcs, egy Pálfy György is megjelenjen. Emellett a komolyzenében pedig egy Kelemen Barnabás, egy Bogányi Gergely…
