“Hálás vagyok a sorsnak, és utólag büszke lehetek a történtekre. Életem legbátrabb, legvakmerőbb cselekedete volt az állambiztonsági munka. Hiszen ezzel mentettük meg egyik évfolyamtársunkat az 1956-os forradalom után a leleplezéstől és a biztos akasztástól” – így reagált a Népszabadságnak Szabó István Oscar-díjas filmrendező az Élet és Irodalom című hetilap ma megjelenő számában közölt cikkre, amelyben Gervai András filmszakíró föltárja Szabó ügynöki múltját.
„Két évfolyamtársam kérésére vállaltam a feladatot. Hitelesnek kellett lenni, hogy az illető – aki fegyveresen részt vett a Köztársaság téri pártház elfoglalásában – alibije is hiteles legyen. Ezért összevissza mondtam mindent, ami elterelte a figyelmet arról, akit védenünk kellett. A történet dokumentálható eredeti ’56-os híradófelvételeken” – jelentette ki a lapnak nyilatkozva Szabó István. Mint mondta, örül annak, hogy végre elmondhatja (talán filmen is) a történetét; “gyógyszer lesz sokaknak, és világosabb képet mutat az 1957-től 1960-ig terjedő időszakról”. Szabót bevallása szerint a saját védelme nem érdekli, “különösen így, hogy a történetet a filmszemle megnyitójára időzítették”.
Gervai András a Népszabadság kérdésére azt állította, szó sincs időzítésről: az ősszel kapta meg a dokumentumokat az állambiztonsági szaklevéltárból, s a múlt héten készült el a cikkel. A kritikus régóta kutatja a Kádár-rendszer kultúrpolitikáját; a struktúra működését többek között a filmes közegben is meg kívánta ismerni, ezért “kötött ki” az állambiztonsági levéltárnál.
Amikor megkaptam a dossziékat, nem tudtam, kit takar a “Képesi” fedőnév. Amikor megtudtam, megdöbbentem, s komoly dilemmát okozott, hogy megírjam-e. Ám úgy vélem, kutatóként nem mérlegelhetek. Nem Szabó István személyéről szól ez a történet, hanem a múlttal való szembenézésről – fogalmazott Gervai, aki a ma megjelenő Élet és Irodalomban három oldalon át elemzi a fiatal Szabó ügynöki munkáját.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
