Lukács, az enyészett

Első pillantásra szanatóriumra emlékeztet a Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda kis belső kertjével, korhadt padjaival, öles platánfáival, félkörben elhelyezkedő sárga eklektikus épületeivel. Az ember olykor megfeledkezik róla, hogy a gyógyfürdők eredetileg orvosi célra épültek, sőt, a modern orvostudomány sem mondott le róluk. A fürdő falán régi hálaadó táblák emlékeztetnek több nyelven az intézmény fő funkciójára.

A termálfürdőbe kis verandán keresztül lehet behatolni, olyannyira nem bejáratszerű, hogy e sorok írójának meg kellett kérdeznie egy arra járót, hol juthat be. Csöppnyi helyiségbe toppan a vendég, a falakon hatalmas fémdobozokhoz csatlakoztatott hajszárítók. Különös, hogy főnözésre csak a fürdőt elhagyva van mód, de még különösebb, hogy nem a fürdőknél megszokott impozáns csarnokba érkezik az ember, ahol némi társadalmi élet is folyik, beszélgetések nyavalyákról, hanem egy lukba. Egy turistacsoport már nem férne el, de a Lukács szemlátomást nem az ő kegyeiket keresi.

Az eltűnt idő nyomában

Az öltözőszekrények még úgy-ahogy állják a sarat, de a kabinsor fölött eljárt az idő. A valaha fehér csempék, a csúszás ellen rájuk borított műanyag rács a barna ajtós kabinokkal olyan hatást kelt, mint egy száz évvel ezelőtti kórház. Mindenfelé csövek futnak, a ruhásszekrénnyi kapcsolótáblák szabadon merednek a falakon. Kabinosnéni gondoskodik az ajtók nyitásáról és zárásáról, fáradozásaiért cserébe még mindig borravalót vár. Talán már nem legális ez a némileg feudális rendszer, az FN újságírója úgy látta, hogy a pénz diszkrét körülmények között cserél gazdát, a vendég már-már titokban nyújtja oda az érmét, mely gyorsan, kurta köszönöm mellett, tűnik el a fehér köpenyben. Még élesebben rajzolódik ki a probléma úszósapkabérlés esetén, viselete tudniillik kötelező a Lukácsban. Kettőszáz forintot kér a kabinos, nyugta nincs, csak letét vagy az sem. Felmerül a kérdés, hogyha úgyis a személyzet teszi el a pénzt, miért kell a sapkáért fizetni.

Három termál- és egy hideg vizes medence található a fürdőben, az az ember benyomása, ötletszerűen elhelyezve, de ez a koncepciótlanság tetszetős. A 36, 32 és 40 fokos medencék kis téren osztoznak, kellemes piactérhangulat van, a hely szűkéből adódóan egészen megdöbbentő akusztikával megspékelve. Szórakoztató olvasnivalót kínálnak a mindenütt feltünedező eredeti, a fürdővel egyidős befalazott kőtáblák, bevésett feliratokkal, melyek eligazításul szolgálnak, vagy a helyes viselkedést vésik eszünkbe. Némelyiket már nem is érti a közember – a fantáziát megmozgató „társas gőzosztály” egy a sok közül. Kedvencünk a „vízben ugrálni, úszkálni, lármázni tilos” tábla volt.

A falakat, különösen a mennyezetet a feketepenész olyan televénye fedi, hogy nincs az a borospince, amely konkurálhatna velük. A hatalmas párában olykor az emberre pottyan fölülről egy kétes vízcsöpp. A kis terek, a kőtáblák, a félhomály, a penész miatt van az egészben valami katakombaszerű. A szabadban három medence található. Két kisebb úszó-, az egyik normál uszodai hőmérsékletű, a másik jéghideg, csak néhány virágmintás fürdősapkás hölgy használja. A langyos élménymedencében viszonylag kis mérete ellenére sok élményelem található: buzgárok, masszírozóágyak, dagonya és sodrófolyosó.

Régi találmány, régi környezetben

A szauna még a neologizmusokat ellenző szellem jegyében fogant, így hőlégkamra név alatt fut. A felépítése is archaikus, négyméteres belmagasság és több lépcsőben elhelyezett gigantikus padok jellemzik. A tusolók az építkezéseken ideiglenesen összetákolt zuhanyok méltó versenytársai: műanyag csövekből összeszerelt szerkentyűk, az illesztéseknél vastagon kilóg a tömítőkender. A jó forró gőzkabin pedig egyenesen balesetveszélyes, a középső padnak nincs támlája, méter magasról eshet hanyatt az ember, ha nem vigyáz. Ha mindezek dacára nem rohantunk hanyatt-homlok haza, és jól kiizzasztottuk magunk, újabb kellemetlenséggel szembesülünk: nincs igazi pihenőhelyiség. Egy furcsa termet kineveztek ugyan erre a célra, de ugyanitt a barna, ötvenes évekből itt felejtett szakadozott műbőr ülőgarnitúrán tömegek várakoznak a szemközti ajtó mögött folyó kezelésre. Egy orvosi váróban, felöltözött emberek társaságában pedig mégsem olyan meghitt a pihenés. Említést érdemel a tízforintos ellenében üzemelő állómérleg, mely muzeális darab, kék színű, s a skálát kézzel rajzolta fel tussal valaki, egyszer, régen. Padlófűtés nincs, a csempe jéghideg.

És most némileg ellentmondunk magunknak. Mert ha a fürdő egyes elemeit nézzük, a helyzet nem túl rózsás, mégis azt kell mondanunk, hogy a málló falak, a ronda kabinok, a végüket járó zuhanyozók együtt, teljesen spontán, dekadens egésszé állnak össze. Felfedezhetjük a romlás ornamentális jellegét. Mégis, a Szent Lukács Gyógyfürdő termei, infrastruktúrája felújításért rimánkodnak.