Élet-Stílus

Több mint hatmillió gyermek hal éhen évente

Évente hatmillió gyermek esik áldozatul világszerte az éhínségnek és az alultápláltságnak, amely összesen 852 millió embert érint – állapította meg az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) az élelmezésbiztonságról kedden közzétett 2005. évi jelentésében.

„A gyermekek nagy része valamilyen gyógyítható fertőző betegségben hal meg, mint a hasmenés, a tüdőgyulladás, a malária és a kanyaró”, és „túlélnék a betegséget, ha az éhezés és az alultápláltság nem gyengítené le a fizikai állapotukat és az immunrendszerüket” – áll a FAO közleményében.

Jacques Diouf, a FAO szombaton harmadszor újjáválasztott főigazgatója szerint nagyon lassú az előrehaladás az ENSZ által 2000-ben kitűzött cél, az alultáplált emberek számának 2015-ig a felére történő csökkentése felé, a nemzetközi közösség nagyon messze van a cél elérésétől.

„Ha valamennyi fejlődő régió a jelenlegi ütemben folytatja az éhínség csökkentését, csupán Dél-Amerika és a Karib-térség éri el az ENSZ célkitűzését.” A FAO becslése szerint 852 millióan voltak alultápláltak világszerte 2000 és 2002 között, közülük 814,6 millióan a fejlődő országokban.

A Fekete-Afrikában élők 33 százaléka, az ázsiai–csendes-óceáni térségben élők 16 százaléka alultáplált. A FAO adatai szerint az éhezők és a nélkülözők 75 százaléka szegény országok falvaiban él. A szervezet szerint két fronton kell az éhség ellen küzdeni: a termelékenységnek és a jövedelmeknek nemzeti és nemzetközi beruházásokkal történő növelésével (egyebek között a kisgazdaságok öntözésének és az infrastruktúrának a fejlesztésével), másrészt „az élelmiszerekhez való közvetlen hozzájutásnak és az éhezők szociális védelmének a biztosításával”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik