Élet-Stílus

Szombaton nyílik a Budapesti Autószalon

A Budapesti Autószalonon 8 ország 215 kiállítója vesz részt idén október 22-30. között – mondta Kele András, a Hungexpo kiállítási ügyvezető igazgatója a kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

A kiállítás 31 021 négyzetméteren zajlik, és az idén először 9 napig tart majd nyitva. A kiállítási terület több mint felén, 17 223 négyzetméteren különböző személygépkocsikat mutatnak be, és jelen lesznek a háttéripar képviselői is.

Az autószalonon szinte minden – a magyarországi piacon forgalmazott – márka képviselője jelen lesz. Először mutatkozik be a budapesti rendezvényen egyebek mellett a Cadillac, Corvette, Chevrolet és a Dacia. A kiállításon jelen lesz a Suzuki és egy információs standdal a Porsche-csoport is, nem vesz részt azonban a BMW és a Mercedes. A Citröen új, felsőkategóriás modellje, a C6 a Budapesti Autószalonon mutatkozik be a magyar közönségnek. A Renault többek között az új Clio harmadik generációs darabjaival vesz részt a kiállításon.

Az autószalonon belül rendezik meg egyebek mellett a “100 éves a magyar autógyártás” című kiállítást, a Dekra töréstesztet, egy terepjáró-bemutatót, a legszebb autók versenyét és a márkaklubok bemutatóját.

A szervező Hungexpo Rt. a korábbiakhoz hasonlóan százezres látogatottságra számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik