Élet-Stílus

Hét fapados cég a Ferihegy 1-re költözött

Kilenc hónapig tartó teljes felújítás után csütörtökön hajnalban újraindult a forgalom a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálján. Hét fapados légitársaság indítja és fogadja itt járatait.

A felújított terminálon 19 jegykezelő pult, 10 beszállító kapu, valamint négy csomagkiadó szalag áll az utasok rendelkezésére. Az épületben az utasforgalmi területekhez kapcsolódóan közel 40 kereskedelmi egység kapott helyett. A repülőtér teljes felújítása összesen 10,5 milliárd forintba került.

A Ferihegyi repülőtér 1-es termináljáról csütörtöktől hét légitársaság közlekedik: az Easyjet, a Germanwings, a Malmö Aviation, a Norwegian Air, a SkyEurope, a Sterling és a Wizzair. A légitársaságok valamennyi járata innen indul, és ide érkezik. A Budapest Airport közleménye szerint a terminált az első napon várhatóan összesen nyolcezer utas használja majd, éves szinten pedig 2,5 millió utast szolgál majd ki.


 


 


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik