Élet-Stílus

Film segíthet Fenyő gyilkosainak megtalálásában

Lefoglalta a rendőrség a Számvetés című hatrészes dokumentumfilm összes, vágatlan felvételét a Kapu című folyóirat szerkesztőségében, és a húszórányi anyagot a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban tanulmányozzák.

A rendszerváltásról szóló filmsorozat egyik részében a Fenyő-gyilkosságot elemzi halála előtti pillanatokban Perczel Tamás pszichológus professzor, “aki a meggyilkolt médiamágnás tanácsadója és pszichológusa volt”- áll a főszerkesztő, Brády Zoltán közleményében. Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője megerősítette a lefoglalás tényét, és elmondta: elemzik az anyagot.

Brády Zoltán szerint a hatrészes filmet a februári filmszemlén teltházak előtt vetítették versenyen kívül. “A rendszerváltást kendőzetlenül ábrázoló filmsorozat vetítésétől eddig minden televízióállomás elzárkózott” – írja a főszerkesztő.

Fenyő János médiatulajdonost 1998. február 11-én ölte meg Budapesten a nyílt utcán a mindmáig ismeretlen tettes. Az Országos Rendőr-főkapitányság 2002. február 5-én szüntette meg a nyomozást az ügyben; a döntést akkor azzal indokolták, hogy nem kerültek napvilágra olyan adatok, amelyek a gyilkosság felbujtójához vagy végrehajtójához vezettek volna. Tavaly októberben ismét elrendelték a nyomozást Fenyő János meggyilkolásának ügyében, mert a rendőrség olyan új adatok birtokába jutott, amelyek elvezethetnek a megoldáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik