Belföld

Állami kitüntetést adományozott Sólyom László köztársasági elnök George Pataki republikánus politikusnak szerdán Budapesten. Az államfő szerint New York állam volt kormányzója ma is kiáll a határon túli magyarok érdekében.
2008. 11. 12. 11:58
Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön reggel egyeztet arról, hogy milyen közös álláspontot képviseljenek a partnereikkel való találkozóikon magyar-szlovák viszony kapcsán – erősítette meg az MTI információját a kormányszóvivő szerdán. Az MTI úgy tudja, az egyeztetést Gyurcsány Ferenc kezdeményezte. Daróczi Dávid kormányszóvivő elmondta: a kormányfő felhívta a [...]
2008. 11. 12. 11:55
Szerdán nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, kevesebb felhő és tartós napsütés már csak a keleti megyékben lehetséges. Kisebb eső csak elszórtan alakulhat ki, főként az északi és nyugati megyékben. A keleti-délkeleti szél gyenge, illetve mérsékelt marad. Szerda délután várhatóan 9-14 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.
2008. 11. 12. 08:46
Világos megállapodást szeretne kötni a jövőre vonatkozóan a szlovák kormányfővel szombaton Gyurcsány Ferenc, aki „szeretné hinni", hogy a találkozóra szombaton Robert Fico el tudja vinni a szlovák rendőrség jelentését a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történtekről.
2008. 11. 12. 08:23
A válság miatt módosított költségvetési javaslat 39,4 milliárd forinttal csökkenti a közoktatási normatív hozzájárulások összegét. Ez a csökkenés kizárólag a 13. havi közalkalmazotti bér elvonását tükrözi. A pályakezdők béremelése elmarad.
2008. 11. 12. 08:11
Nem alkalmazható adathozzáférés szempontjából védett munkakörben az APEH-nél az a személy, akinek az intelligencia hányadosa (IQ) nem éri el 90-et.
2008. 11. 12. 07:39
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás Kolompár Orbánnak, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetőjének és három gyanúsított társának bűnügyében - mondta el a Magyar Nemzetnek Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyészhelyettes.
2008. 11. 12. 07:13
A titkosszolgálatok tanulmányozzák jelenleg a Kenedi-bizottság jelentését, amely várhatóan jövő héten kerül a Nemzetbiztonsági Kabinet elé. Megvannak a Kádár-rendszer titkosszolgálatainak mágnesszalagjai - írja a Népszava.
2008. 11. 12. 06:59
A kórházba szállítás után meghalt az a 83 éves asszony, akit egy tolató teherautó ütött el kedden Kecskeméten, a Nyíri út 38-as számú ház előtt. A tehergépkocsi vezetője, aki a járművel figyelmetlenül tolatott, nem volt ittas – közölték a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságnál.
2008. 11. 11. 16:12
A Fidesz a jelenlegi válsághelyzetben és a kormány brutális megszorításai közepette arcátlannak és felháborítónak tartja, hogy a miniszterelnök 12 millió forintból különgépen utazott Madridba a múlt héten.
2008. 11. 11. 15:40
Hetényi István több mint hat éven keresztül volt Magyarország pénzügyminisztere. Ezt a tisztséget 1980. közepétől 1986. végéig töltötte be. Hetényi István 82 éves volt.
2008. 11. 11. 14:16
Elfogadhatatlannak tartja az oktatási ágazatban dolgozók és a tanulók számára a pénzügyi válság hatására napvilágot látott kormányzati elképzeléseket és annak a jövő évi költségvetésben megjelenő részleteit a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet.
2008. 11. 11. 14:14
Zuschlag János volt szocialista képviselő két vádpontban - nagy értékre elkövetett csalás és bűnpártolás - elismerte bűnösségét, állítása szerint azonban nem építettek bűnszervezetet. 12 millió forintot akar még visszafizetni.
2008. 11. 11. 13:39
A rendőrségnek is részt kell vennie a diszkrimináció elleni küzdelemben: ennek meg kell nyilvánulnia az alkalmazottak felvételében, a munkahelyi előmenetelben, és fontos az etnikai arányt javító humánpolitikai és képzési tervek megalkotása - mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman.
2008. 11. 11. 13:17
Olvasói sztorik