Nyolc hazai szerkesztőség – köztük az FN is – küldött egyszerre tíz kérdést az európai parlamenti választásokon induló pártokhoz arról, pontosan mennyibe kerül a kampányuk, és miből finanszírozzák azt. A címzettek vagy nem válaszoltak, vagy cinikusan, esetleg semmitmondóan kerülték meg az érdemi kommunikációt (lásd Hazugságkampány című keretes írásunkat). Eközben Magyarország ismét 4 és 5 milliárd forint közötti összeget fog elkölteni egy olyan népszavazásra, amelyet a politikai elitnek éppen ez a hozzáállása kényszerített ki. A referendum kimenetele aligha lehet kérdéses. Az állampolgári akarat elérheti, hogy a politikai elit ne bemondásra számolja el a költségeit, hanem mutasson be számlát a benzinről, az albérletről – éppúgy, mint a többi hazai adóalany.
Hazugságkampány
A Freedom House és a Transparency International
támogatta összehangolt szerkesztőségi kérdéssorra az öt párt – a
Fidesz, az MSZP, az SZDSZ, az MDF és a Jobbik – közül három válaszolt,
érdemi és valamennyire hihető válaszokat pedig egyedül a Jobbik adott.
Az SZDSZ ugyan minden feltett kérdésre reagált, de azokból sok nem
derült ki, az MSZP pedig kifejezetten cinikus válaszokat küldött. A
Jobbik saját bevallása szerint 29–31 millió forintot költ kampányra,
míg az MSZP és az SZDSZ ezt 100-100 millió forintban határozta meg. Az
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet kutatása alapján a 2006-os kampány
során az MSZP és a Fidesz megközelítőleg 4-4 milliárd forintot költött
el, ami jól mutatja, mennyire lehet reális a már befutott és láthatóan
aktív kampánnyal készülő pártok mostani válasza. A pártok
nyilatkozataikban is hangsúlyozták, hogy kizárólag a saját
költségvetésükből kampányoltak.
Amúgy a párt- és kampányfinanszírozás hazai helyzetéből adódóan ezen túl is van épp elég elszámoltatnivaló. A Figyelő nem elemzi, hanem tényként kezeli, hogy a törvény engedte pénzügyi keret nem elegendő a pártok kampányköltségeire és működésére. Nem számoljuk végig sokadszorra, hogy a pártok egy-egy kampányának összesített marketingértéke, a felületmegrendelések, a munkaórák, vagy éppen a dologi kiadások hányszorosan lépik túl a bevallott kereteket. A válasz amúgy is egyre többek ingerküszöbét lépi át. Mégis, az országot vezető, az embereket közteherviselésre buzdító elit képes teljesen nyíltan félrevezetni a közvéleményt, miközben az ellenőrzésre hivatott Állami Számvevőszék (ÁSZ) csak szöszmötöl a pártok pénzügyeinek ellenőrzése körül. A nem legális források zöme szinte biztosan az üzleti szférából, a Transparency International által egyre erősebbnek becsült hazai korrupcióból, elsősorban az irányított közbeszerzésekből származik. Cégvezetőkkel és politikusokkal háttérbeszélgetést folytatva a mechanizmusokra voltunk kíváncsiak.
Az elmesélések szerint a módszertani skála igen széles, a zacskóban hordott „alkotmányos költségtől” (miként a korrupciót szokták nevezni) a bonyolult off-shore technikákig terjed a paletta. A legkifinomultabb tudás a közbeszerzések kiírásához, megnyeretéséhez és a jutalék begyűjtéséhez szükségeltetik (lásd Tereprendezési módszerek című keretes írásunkat). A bonyolult magyar közbeszerzési gyakorlat ismerete olyan speciális tudás, amelyben csak néhány jól képzett szakjogász mozog otthonosan, ők ismerik a módszereket. Államigazgatási szakember meséli, hogy velük még a tárgyalások „tiszta” fázisaiban is furcsa körülmények között kell egyeztetni az irodáikban. „Kivesszük az akkut a mobiltelefonokból, a táskát, kabátokat kiviszik a titkárnők a szobákból, sőt olykor még a tévét is bekapcsolva hagyják, amolyan háttérzajnak.”
Az óvatosság főleg akkor indokolt, amikor az előkészítés határozott célja, hogy a pályázat segítsen megtalálni egy konkrét győztest, vagyis az első feladat a kiírás személyre szabása. Ahogyan a találó mondás tartja: „Magyarországon az a közbeszerzési pályázat, amelyet többen is megnyerhetnek, el van rontva.” A lényeg, hogy árnyalt eszközökkel, de egy irányba mutasson a tender, a nem „csókos” indulókat formai vagy egyéb okok miatt ki lehessen zárni, vagy a matematikai képletekkel leírható („ez már önmagában mindig gyanús nekem” – mondja forrásunk) kiértékelésen csakis egy nyertes jöhessen ki. Igaz, ennek a véleménynek ellentmond az az államigazgatási szakember, aki szerint teljesen mindegy, ki nyeri a közbeszerzést. Az a fontos, hogy bárkit hoznak is ki győztesnek, úgy érezze, meg volt támogatva és köszönje meg ezt illő módon.
Vélemények a korrupciós helyzetről
Megfertőzött százmilliárdok
50
éves hazai tanácsadó: „Saját becslésem szerint 4–5 milliárd forintnyi,
korrupcióból származó pénz jut évente a pártokhoz, amihez viszont 400
milliárd forintnyi állami közbeszerzést kell megfertőzni. No, nem
azért, mert csak 1 százaléknyi a baksis, hanem mert a korrupciós
visszacsorgatásokból sokkal több pénz tapad a csőrendszer falaira, azaz
marad a gépezetet működtető cégek, magánszemélyek számláin, mint
amennyi végül kicsöpög a csap végén. Ha nyíltan évi 10 milliárd
forintot odaadnánk szabadrablásra a pártoknak, sokkal jobban járna az
ország, mint így, hogy mindent áthat a pártfinanszírozás. Az is nagy
baj, hogy morálisan rohad minden. De ennél sokkal nagyobb baj, hogy az
egész ország versenyképességét rontja, ha nem a legjobbak, hanem a
legéletrevalóbbak jutnak megrendelésekhez. Magyarországon sajnos az
ilyen üzleti gyakorlatra berendezkedett cégek kapnak megrendeléseket,
ezért ők erősödnek meg.”
Hálás párttársak
38 éves
informatikai kereskedő: „A rendszer egésze van elrontva. Ha a politika
pénzügyi háttere rendezettebb lenne, akkor is lenne korrupció, de
biztos vagyok benne, hogy sokkal kisebb mértékben, és beindulhatna az
öntisztulás. A rengeteg, 10–20 százalékos visszaosztás a pártok felé
tud elfolyni, az a nagy víznyelő. A rendszert működtető katonák közül
sokan ideológiai alapon teszik el a pénzt. Általában ezek az emberek is
felcsipegetik, ha személy szerint nekik is leesik valami. A
legpofátlanabb táskás emberekben is van némi gátlás, de ha a 70–80
százalék pártkasszába megy, úgy érzik, megvan az erkölcsi felmentésük.
Ha pedig egy egész politikai oldalnak lopnak, kevésbé óvatosak, megvan
bennük a sokan vannak mögöttem érzése. A párttársak pedig valóban
hálásak azoknak, akik tehermentesítik őket a csúnya ügyektől.”
Számonkérés nélkül
Ötvenes
éveiben járó menedzser egy nemzetközi cégcsoport éléről: „Romániában is
van korrupció, mindenki leadja az állami megrendelések után a tizedet.
Az a tapasztalatom, hogy ezt a marzsot a pályázók egységesen be is
építik a pályázati árba. A döntéshozók tudják, hogy mindenkitől
ugyanazt kapják majd meg. Így legalább az az érdekük, hogy valóban a
legjobb mellett döntsenek, hiszen így a választók majd eredményeket
láthatnak. Ez is korrupció, de jobb típusú. Nálunk sokszor a fő döntési
szempont az, hogy ki ad a legtöbbet, ki adja a legkorábban. A
projekteket meg be sem fejezik, azok tömegesen halnak el, persze
számonkérés nélkül. Miért ilyen, illetve miért olyan a korrupció az
egyik és a másik országban? Kulturálisan ágyazódik be minden. Már
gyermekkorunkban azt keressük, hogyan lehet puskázni, lemásolni a másik
leckéjét, munka nélkül ügyeskedni. Amerikában nem ez a siker, hanem a
tiszta versenyben elért győzelem. Ott, ha valamelyik gyerekről lesnek,
ő maga jelent a tanárnak.”
—-Pénzbeszedők—-
Ha pedig sikerült a „kiválasztott” tendergyőztest valóban eljuttatni a mannához, és a menetközben kilőtt versenytársak nem tudták érdemben megtámadni a döntést, akkor hátravan a következő feladat: a pénz beszedése. Előre ugyanis ritkán történik fizetés, noha az „ártárgyalás” már korábban lezajlik. A kínos tárgyalásokat jellemzően közvetítők végzik, ettől ugyanis mindenki szereti távol tartani magát. Ha esetleg mégis személyesen alkuszik korrumpáló és korrumpálandó, akkor is gyors a megegyezés. A legtöbben ismerik a szokványokat, a várható számokat. Az üzleti ebéd, vagy kávézás alatt 90 százalékban kötetlen beszélgetés zajlik (például a pocsék közállapotokról), és pár percben hatékonyan megtörténik az áregyeztetés.
A cégvezetők szerint ebben a világban be szokták tartani az előzetes megállapodást, az adott szónak értéke van. Ha valaki belerondít egy megállapodásba, összességében nem jár jól, híre megy, gyorsan kigolyózza magát a további üzletekből, de még az is lehet, hogy másképpen is utánanyúlnak. Ami a kifizetési technikát illeti, bármennyire is döbbenetes, vannak még szektorok, például az építőipar, ahol az egyszerű készpénzforgalom a divat. Pénzzel tömött zacskók, borítékok, dobozok cserélnek gazdát. Azért a metódusok az elmúlt húsz év alatt finomodtak, számlagyárak (mint korábban a hazai Siemens esetében) gyakorlatilag már nincsenek. Bár szomorú tanulságként, úgy tűnik, még az ilyen primitív módszereket alkalmazó korrumpálóknak sem kell jogkövetkezményekkel számolniuk. Már nem divat az evázás sem, vagyis az, hogy evás vállalkozók számláznak be valós üzleti teljesítés nélkül, majd visszajuttatnak 80–85 százalékot, ami már korrupcióra is használható. Ebben a technikában ugyanis túl sok az adóként lehulló forgács, és az evás cégek árbevételi korlátja miatt nagy összegeket így nem lehet felszabadítani. Inkább az ősidőket jellemzik az olyan beszámlázások is, amikor a lefizetendő fél szerez számlázó céget, és valami puha tevékenységről (tanácsadás, oktatás, piackutatás) számlát küld.
Tereprendezési módszerek
Formai kizárás, felülpontozás
40 éves
informatikai cégvezető, hatalmas pályázati rutinnal: „Tengernyi
közbeszerzési történetben hallottam a versenytársak legtöbbször formai
kizárásáról, illetve a későbbi győztes felülsúlyozásáról. Az egyik nagy
informatikai projektből azért zártak ki egy tanácsadócéget, mert nem
volt igazolása a nukleáris hatóságtól a társaság nukleáris
kockázatáról. Máskor, az amúgy szabályos APEH-igazoláson nem volt rajta
az a mondat, hogy „az igazolás célja a közbeszerzésen való indulás”, s
ez elég volt a pályázó eltávolítására. A kiválasztott győztest pedig
felül kell pontozni. Például két szállító közül a kis magyar cég sokkal
drágább ajánlatot tett, mint a hatalmas multi. Az árazásban és az egyéb
feltételekben nem lehetett felülpontozni a magyar céget, végül a
reputáció döntött. Meglepő módon, egy csak Magyarországon aktív, száz
fő alatti cég hírneve mintegy tízszeres pontszámot kapott, mint a 140
országban leányvállalattal rendelkező, a New York-i tőzsdén jegyzett
cég. A magyarázat az volt, hogy Dél-Amerikában nemrég versenyhivatali
eljárás zajlott a multi ellen, míg a magyar céggel nem volt ilyen gond.”
Ellentmondó kiírási szabályok
Telemarketing
cég 40 év körüli vezetője: „Vannak Jolly Joker megoldások, olyan,
sokszor egymásnak ellentmondó pályázati előírások, amelyek »ha van
rajta sapka azért, ha nincs rajta sapka azért« elven segítik a
kizárást. Sokszor zártak már ki formai okokból tenderekről, de a
legmókásabb, párba állítható eseteim, amikor mulasztásként már azt is
jelezte nekem az állami kiíró, hogy az aláírási címpéldányt nem írtam
alá cégesen, de azt is, hogy aláírtam. Utóbbi esetben az aláírási
címpéldány nem lehetett hiteles, mert egy ilyen hivatalos dokumentumra
nem lehet ráírni. Meggyőződésem, hogy amennyiben két induló van egy
tenderen, akkor ezek tudatos gumiszabályok. Ebben az esetben például
egymásnak ellentmondó kiírási szabályok voltak: a tender-kiírásban
szerepelt, hogy minden oldalt alá kell írni cégesen. Ha azonban van
olyan szükséges igazolás, amire nem lehet ráírni, máris kész a van
sapka, nincs sapka helyzet.”
Végzetes apróságok
35 éves
vezető munkatárs egy nagy informatikai multitól: „Ma már nevetek azon a
sztorin, amikor magyar nyelvű szoftverrel kellett indulni egy tenderen,
a pályázat szoftver-specifikációjában pedig rendre szerepelt a CTRL ALT
DEL billentyű-kombináció. A kiíró felrótta, hogy márpedig ez a leírás
nem magyar! Egy másik társaságnál bár a bankgarancia tökéletes volt,
nem volt ismert a kiíró számára a nyomtatvány formátuma. Kizártak már
milliárdos pályázatról cégeket egyetlen elütött mobiltelefonszám miatt,
vagy egyetlen rosszul számozott oldalért. Szintén egy informatikai
tenderen történt az alábbi eset az igazságügy világából. A kiírás
szerint a pályázónak 17 programozóval kellett rendelkeznie, és előny
volt, ha a 17 fő minél nagyobb hányadot tesz ki a cég ebbéli
szakemberei között. A kiírói magyarázat szerint így a »vállalkozó
elkötelezettsége növelhető, mert fontos lesz számára a projekt«. Azután
persze merő véletlenségből akadt az induló pályázók között egy éppen 17
programozóval rendelkező cég.”
Sokkal több azonban a kifinomult megoldás. Ügyvédek, jogászok, tanácsadók, off-shore specialisták, különleges tudással rendelkező lobbisták mozgolódnak a projektek környékén. Elvégre nem várható el, hogy minden piaci cégnél meglegyen az a fontos ismeret, miszerint melyik önkormányzatnál, állami cégnél, kormányzati intézménynél miként lehet belenyúlni a törvényes folyamatokba. Márpedig nem szabad úgy mozogni, mint elefánt a porcelánboltban, hiszen azért sok tiszta szereplő is dolgozik az államigazgatásban, akik a kormányzaton belül is igyekeznek keresztbe feküdni a csalárd ügyleteknek, sokszor sikerrel. „Börtönbe ugyan ennek ellenére sem mennek a korruptak, de már az is tiszteletet érdemel, ha egy tökös állami alkalmazott meghiúsítja a közpénzlopást; sok névtelen hősnek lehetne szobrot állítani az államigazgatásban is” – mondta egy cégvezető.
Az informatikában, a többszereplős nagy állami projekteknél mások a módszerek. Jellemző elem, hogy a korrumpálandó delegál egy céget a projektbe, amelyet be kell venni, és ki kell stafírozni részfeladatokkal. Azoknak, akik láttak már néhány nagyobb informatikai projektet, hamar lejön, hogy hol van a korrupciós pont, melyik cégnél indul a pénzcsatorna. Ilyenkor felülről jönnek bizonyos – nem-üzleti jellegű – kérések, szabályok, amelyeket be kell tartani. A kötelező alvállalkozó bevonása azért egyszerűbb, mert az alvállalkozókat nem kell tendereztetni, az ilyen szerződéseket már sokkal kisebb nyilvánosság övezi. Egy informatikai vállalkozó határozottan állítja, soha nem csábul el, korrumpálásra nem hajlandó, ám a vevő azon igényének néha enged, hogy milyen tanácsadó partnert kell még bevonni a projektbe. „Magunkról legalább tudom, hogy meg is csináljuk az elvállalt feladatot, nem úgy, mint a sok kókler az e-önkormányzatok, vagy a földnyilvántartások körül” – ad önfelmentést.
Aktuális történetek
Félreérthetetlen ajánlatok
Pénzügyi
cég 37 éves, nyugati üzleti környezetből érkező vezetője: „Beadtam a
pályázatomat egy többmilliárdos állami tenderre. Még egy hónap volt az
elbírálásig, de már hárman megkerestek, egy ügyvéd, egy tanácsadó,
illetve egy korábbi, országosan ismert államigazgatási szakember.
Mindhárman félreérthetetlen, bár virágnyelven megfogalmazott ajánlatot
tettek: szakértelmükkel, kapcsolataikkal segítenek a pályázat
elnyerésében. Mivel életemben először találkoztam velük, úgy
fogalmaztak, hogy még éppen üzletszerű legyen az ajánlat, de azért
egyértelműen dekódolni lehessen: kenőpénz átadása esetén tudják
megolajozni a pályázatomat. Elhajtottam őket, de a rossz érzés
megmaradt, vajon valóban van-e ráhatásuk a folyamatra, és vajon a
versenytársaim is elzárkóznak-e majd az ajánlatoktól?”
Kormányváltási átárazás
Informatikai
cég 45 éves tulajdonosa: „Egy közelmúltbeli informatikai tenderen a
központi közbeszerzés alá tartozó szervezetek egy bizonyos
szoftverfajtára állami pályázatot írtak ki. Hamar világossá vált, hogy
erre a közbeszerzésre nem érdemes az utcáról beesni. Minden későbbi
nyertesnek volt egy »támogatója«, akivel meg kellett egyezni. Szabályos
tarifarendszer volt, a nyertes szoftvercégek egyrészt fix összeget is
fizettek a támogatónak, másrészt ígéretet tettek, hogy amikor az állami
cégek lehívnak megrendeléseket a sokmilliárdnyi keretből, abból is
adnak némi százalékot. Márciusban azonban érezhető zavar támadt a
rendszerben. Kormányváltás jött, nem lehetett tudni, ki marad a zsíros
bödön közelében. A támogatók körbejárták a nyerteseket, és jelezték:
megváltozott az árazás. Nem kell a későbbi százalékos visszacsorgatás,
inkább előre mindenki toljon be még pármillió forintot. Azóta kiderült,
hogy olyan nagyot nem fordult a világ, de az átmeneti napokban nagyon
félt »a támogató«, hogy a beszedett pénzből már nem ő vonhatja le a
saját részesedését.”
Elkötelezett polgármesterek
Egészségügyi
cég negyvenes éveiben járó vezetője: „Bár a gyomrom kifordul attól,
ahogy a megyei nagyemberek egészségügyi berendezéseket rendelnek a
megyei üzemeltetésű kórházakba, de rá kellett jönnöm, hogy még azok a
legkorrektebb polgármesterek, akik bevallják nekem a korrupciót. Hiszen
úgyis rengeteg a költség, ha nem érdemes pályáznunk, jó, ha ezt előre
tudom. Van ugyanis, hogy szólnak, odajön hozzám a polgármester:
Ferikém, azért sokat ne dolgozzatok a pályázaton, mi már elkötelezettek
vagyunk.”
A politikai térfelek keverednek a pénzfelhajtás közben. Forrásaink szerint vannak alapjai azoknak az összeesküvés-elméleteknek, amelyek szerint a főpénztárnokok jóban vannak, egyeztetnek, vagyis a politikai oldalak boltolnak is egymással. „A cégeknek sem jó, ha politikai támadások kereszttüzébe kerülnek, vagy egy váltásnál kiesnek a pikszisből” – értelmezi a helyzetet egyik informátorunk. Éppen ezért bizonyos projekteken mindkét oldal holdudvarából feltűnnek cégek, hogy ezáltal a pénzcsap védve legyen egy esetleges politikai váltás után is. Ez a fajta gondos előkészítés azonban csak az igazán nagy projektek esetében szokásos. A másik oldaltól azért tartanak a felek, hiszen a korrupciós pártpénz-felhajtás miatt az elmarasztalás ritka ugyan, mint a fehér holló, mégis mindenki óvatos. Kockázat ugyanis van, cikkek készülhetnek, titkosszolgák gyűjtenek „terhelőket”.
Melyik párt mennyire aktív ebben a szférában? E témáról beszélgetve hamar kiderül, ki kivel szimpatizál. Az egyik cégvezető inkább a baloldalról, a másik inkább a jobboldalról hozza a csúnya példáit. Az elmesélésekből az a kép rajzolódik ki, hogy a módszereket illetően az MSZP nevében fellépő pénzfelhajtók a legprofesszionálisabbak. A korrupcióra vállalkozókat zavarja, hogy a szociknál nincsen határozott leosztás. Azt egyértelműnek minősítik, hogy az építőiparban, autópálya-építésben ki a megbízott, de például az informatikai projektekre három erővonal is rázizzent. Ha azután létrejött az üzlet, és a háromból valamelyik csoport tagjai úgy érzik, „ki van velük szúrva”, nekik is járna valami, akkor könnyen keresztbe tudnak tenni. Na persze nem nyíltan, hanem a háttérből, de mégis megbicsaklik a pályáztatási folyamat.
A cikk a Transparency International és a Freedom House „Összefogás az
átláthatóbb pártfinanszírozásért” projektjének keretében készült,
amelynek részletei a Képmutatás.hu oldalon olvashatók. A szerző a
riport készítése és szerkesztése során Pethő Andrással, az Origo
munkatársával működött együtt.
TÍZ KÖRÖMMEL. Az iménti cégvezető szerint a Fidesz nevében eljáró emberek ugyan az országos ügyekben most ritkábban bukkannak fel, de helyi önkormányzati, vagy a kórházakat üzemeltető megyei önkormányzatoknál azért vannak lehetőségeik. „A módszerek, a technikák sokkal kevésbé kifinomultak, teljesen nyílt levelek, egyszerűen követhető cégvonalak maradnak utánuk, de annyiban jobban szeretek üzletet kötni velük, hogy ha megállapodtam valakivel, akkor deal done, a dolog létrejött, nem kell mindenkivel külön leülni” – teszi hozzá. A politikai súlyukhoz képest gátlástalannak írták le forrásaink az SZDSZ nevében fellépő pénzfelhajtókat. Fővárosi cégek és országos ügyek környékén is ugyanazok a megbízottak bukkannak fel. Ráadásul mivel kevés politikai tisztséget birtokolnak, ezeknek az embereknek tíz körömmel kell kikaparniuk a lehetőségeket.
