Belföld

Videón, ahogy egymásnak feszül a rabló és a biztonsági őr

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Rablás, erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés és könnyű testi sértés miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség egy 29 éves büntetett előéletű orosházi tartózkodási hellyel rendelkező férfivel szemben.

A rovott múltú férfi tavaly novemberben szabadult a börtönből, és a szabadulását követően felvette a kapcsolatot volt élettársával, akitől korábban egy gyermeke született. A nő idén január elején közölte a férfival, hogy a továbbiakban semmilyen kapcsolatot nem kíván fenntartani vele, és ne menjen a lakására. Ennek ellenére a terhelt az egyik éjjel egy óra körül elment a nőhöz és bekopogtatott az ablakán.

A nő ekkor már hívni kezdte telefonon a rendőrséget, ezalatt a férfi bemászott a kerítésen az udvarra, és egy rúgással berúgta a lakóház bejárati ajtaját. A házban kikapta a nő kezéből a mobiltelefonját, és azt a földhöz vágva eltörte, majd ököllel neki esett és megrúgta. A rendőrök kiérkezésekor a terhelt még az asszony lakóházában volt, onnan állították elő a helyi kapitányságra.

Az erőszakos férfi január 25-én elment lopni egy orosházi drogériába. A bevásárlókosarába tett egy borotvát, két szemránckrémet, egy arckrémet, és két parfümöt összesen 30 ezer forint értékben, majd a pénztárt megkerülve az üzlet kijárata felé indult, és menet közben a kosárból a táskájába kezdte pakolni a termékeket. Az üzlet biztonsági őre megpróbálta feltartóztatni a tolvajt, a bejáratnál utolérte, megragadta, de nekiestek az üzlet fotocellás ajtajának, amely emiatt kitört.

A terhelt az eltulajdonított árucikkek megtartása érdekében dulakodni kezdett a biztonsági őrrel, szabadulni próbált a fogásából, és ennek érdekében ellökte magától a másik férfit. Miután kiszabadult, a terhelt a bevásárlókosarat és a még benne lévő terméket az üzlet előtt elejtette, majd elfutott. A biztonsági őr néhány méterre lemaradva egészen addig üldözte a férfit, amíg az az üzlettől 60-70 méterre a még nála lévő eltulajdonított árucikkeket el nem dobálta.

Végül a rendőrök fogták el a közelben néhány perc múlva. A lopással okozott kár teljes mértékben megtérült, de a fotocellás bejárati ajtó megrongálásával az üzletnek 750 ezer forintos kára keletkezett. Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést kért az elkövetőre azzal, hogy zárják ki a feltételes szabadságra helyezés lehetőségéből, illetőleg kötelezzék őt a nyomozás során felmerült közel 120 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik