Belföld

Húsgalambprogramot indított a kormány

Nem viccelünk: „Szárnyaló gazdaságnak” nevezték el a kezdeményezést.

Bejelentette a nemzeti húsgalambprogram elindítását Nagy István agrárminiszter szombaton Budapesten, a Nemzeti Kisállat Kiállításon.

A tenyészévet záró rendezvényen a tárcavezető közölte, hogy a Szárnyaló gazdaság néven induló kezdeményezéshez a húsgalambtenyésztők csatlakozását várják. A programot – tette hozzá – a vidék megtartó erejének támogatásán túl az is indokolja, hogy a galambhús világszerte keresett és jól jövedelmező termék.

A galambászat hagyományai Magyarországon évszázadokra nyúlnak vissza, a szaktudás mellett a takarmánytermelő területek is adottak, így ez a tevékenység újabb megélhetési lehetőséget jelenthet a vidéken élők számára – hangsúlyozta a miniszter.

Nagy István közölte, hogy a mintaprojektként induló kezdeményezés később szélesebb körre is kiterjedhetne, a galambtartókat pedig nyílt napok és iskolai rendezvények szervezésére buzdította.

A galambászat – hasonlóan a kisállattenyészés minden ágához – nem igényel költséges nagyüzemi felszerelést, de felelősségre nevel és megtanít a gondoskodásra, visszahozza a háztáji állattartást a vidéki portákra és ezzel a termelők utánpótlását is bővítheti – összegezte a miniszter.

Nagy István a magyar húsgalamb piaci pozícióinak visszaszerzését célzó program feladatainak koordinációjával Bárdos Istvánt, a Magyar Postagalamb Szövetség és a Nemzetközi Postagalamb Szövetség (FCI) elnökét bízta meg.

Pintér József Zsolt, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének elnöke megerősítette, hogy galambokat tartani nem csak szabadidős tevékenységként, hanem haszonállatként is kifizetődő lehet.

Az egész hétvégén nyitva tartó Nemzeti Kisállat Kiállítás a haszon- és díszállatok bemutatója mellett vasárnap délelőtt kisállatbörzével folytatódik. (MTI, illusztráció: MTI / Balázs Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik