Belföld

Ilyen sör még nem volt Magyarországon

Szerdától kapható a Borsodi Nitro, Magyarország első nitrogénnel dúsított világos söre. Az egyedi technológiával készülő láger sör mostantól meghatározott számú vendéglátóhelyen érhető el. A Borsodi Sörgyár a mostani újításával kifejezetten a csapolt sörök rajongóinak kíván kedvezni - írta közleményében a cég.

A termék fő különlegességét az adja, hogy a sörhöz már a gyártás során nitrogént adnak, illetve csapoláskor a nitrogén szén-dioxiddal keveredik, ezáltal egyedi látványt és különleges ízt ad a sörnek.

A Borsodi Sörgyár mintegy 45 éves története során mindig is arra törekedett, hogy innovációi révén hozzájáruljon a hazai sörkultúra fejlesztéséhez. Tettük ezt többek között az első alkoholmentes sör vagy az első dobozos sör bevezetésekor, és tesszük most, a Borsodi Nitro bemutatásával

– emelte ki a sajtóeseményen Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezetője.

Borsodi

A Borsodi Nitro bevezetésének célja, hogy egy olyan termékkel ajándékozzuk meg a hazai vendéglátóhelyeket, amelyen keresztül különleges sörélményt tudnak nyújtani a fogyasztóinknak

– tette hozzá a vezető.

Az egyedi technológiának köszönhetően a korábban ismert sörökhöz képest a Borsodi Nitro íze könnyű és bársonyos, tökéletesen passzol akár étkezések mellé is.

Magyarországon 2017. november 22-étől egyelőre húsz vendéglátóegységben kérhető a pultosoktól, amelyből tizenöt Budapesten, egy Székesfehérváron, három Győrben és egy Pécsett található. A vendéglátóhelyek pontos listája a ide kattintva érhető el.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik