Belföld

Novák: A Fidesz szavazói katedrálist építenek

2018 azért lesz a családok éve, hogy hangsúlyozzák, a gyermekek a legfontosabbak – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Fidesz tisztújító kongresszusán vasárnap, Budapesten.

Novák Katalin, akit a Fidesz alelnökének választottak a tanácskozáson, még az eredmény kihirdetése előtt arról beszélt, azért dolgoznak, hogy a munka ne lehessen a gyermekvállalás, a gyermek pedig a munkavállalás akadálya. Ezért fordítanak többek között jövőre kétszer annyit családtámogatásra mint nyolc éve, s ezért támogatták mintegy 60 ezer család otthonteremtését a csok-on keresztül, valamint adták vissza a gyes harmadik évét, hogy aki teheti, a meghatározó években otthon maradhasson a gyermekekkel.

Kitért arra is: számára a Fidesz a katedrálist építők közössége, ahová jó tartozni.

Az ellenzéki oldalon vannak megélhetési kőfaragók elegen, s ha alaposabban megnézik, a baloldal a legjobb kövekből is csak olyan épületet tud összetákolni, amely magától is összedől – jelentette ki. Hozzátette: a baloldalon úgy építkeznek, ahogy a szocializmusban lehetett látni, egy dolgozik, hárman nézik, és még mindig azon vitatkoznak, hogy ki legyen a főnök. Az LMP egy tervezőasztal mellett maximum légvárakat épít, a Jobbik mutatós épületről beszél, de tervezőasztalánál vágóhíd rajzát találnák.

Hozzátette, hogy egyes civilek úgy akarnak egy multi-kulti épületet felhúzni, hogy egy külföldön élő tőzsdei spekuláns finanszírozza mindezt, aki még maga is tagadja, hogy egyáltalán van terve.

A fideszesek nem a megélhetésért faragják a követ, bár nekik is fontos a jó és a szép élet, az egyéni, a családi boldogulás. Viszont minden mozdulatnál látják maguk előtt a célt: katedrálist építenek, amely biztonságos otthont nyújt minden magyar családnak – közölte Novák Katalin. Azt mondta: alig várja, hogy az összmagyarság épületét minél magasabbra emeljék.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a vizes vb-ről számolt be. “Elhittük, mertünk, összefogtunk és megcsináltuk azt, amit a fanyalgók lehetetlennek tartottak” – fogalmazott, hozzátéve: ha hisznek a győzelemben és egymásban, akkor sikerülni fog.

A vizes vb azt is megmutatta, hogy nekünk, magyaroknak, hinni kell egymásban – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik