Belföld

Öngyújtógázt szívva őrjöngött, vert, és rabolt

Vádat emelt az ügyészség egy hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki idén nyárin részegen és betépve emberekre támadt az utcán és gyerekeket rabolt ki. A támadót – mint többszörös visszaesőt – ezúttal garázdaság vétsége és rablás bűntette miatt állítják bíróság elé.

A férfi július 14-én éjfél körül Hódmezővásárhelyen, az utcán ivott három hajléktalannal. Közben öngyújtógázt is szívott, amitől agresszívvá vált. Ezután nekirontott a társaságában lévőknek, ököllel arcon és fejen ütötte őket, és miután földre kerültek, többször beléjük rúgott. Ketten közülük megsérültek.

De a vádlott rabolt is: augusztus 7-én Hódmezővásárhelyen egy benzinkút közelében felfigyelt két, a kerékpárúton közlekedő kiskorú fiúra. Odament hozzájuk, megállította őket, pénzt kért tőlük cigarettára, de a gyerekek nem adtak neki. Ekkor a vádlott megfenyegetőzni kezdett. Azt mondta, átkutatja a táskájukat és ruhájukat, és amennyiben talál náluk bármit, akkor megpofozza őket. A megfélemlített fiúk átnyújtottak neki 700 forintot, de a férfi kevesellte az összeget, és mivel látta, hogy a tárcában van több pénz is, kivett még csaknem 1500 forintot, és elhagyta a helyszínt.

A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik