Belföld

Férjét próbálhatta menteni a túrázás közben elhunyt doktornő

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 10. 26. 07:51

Nem messze, alig másfél-két kilométerre szálláshelyüktől találták meg annak az idős férfinak a holttestét, aki feleségével együtt múlt vasárnap tűnt el Salgóbányán, a Medves-fennsíkon, túrázás közben.  A férjet egy tűzrakóhelynél érte a halál, az asszonyt pedig egy ösvény mellett, – ahogy arról már írtunk – pár száz méterrel messzebb párjától  – számolt be a Blikk.

A pár légvonalban mindössze pár száz méterre volt a szálláshelyétől. A lap egy a keresésben résztvevő személyre hivatkozva azt írja, a feltételezések szerint házaspár férfi tagja rosszul lehetett, ezután különváltak, és az idős doktornő valószínűleg eltévedt az erdőben. A nő bár vélhetően segítséget indult, eltávolodott a hoteltől.

A Bors ezzel szemben arról ír, hogy a 74 éves cukorbeteg férfi holttestén sérüléseket találtak. A lap szerint kifáradhattak, megsérülhettek, és már nem volt annyi erejük, hogy visszatérjenek a szállásra.

Ahogy arról beszámoltunk, az áldozatok még vasárnap 11 óra körül indultak el salgóbányai szálláshelyükről a Medves-fennsíkra, de nem értek vissza. Keresni kezdték őket, majd a férfi holttestét kedden, egy erdős részen, találták meg, párját pedig másnap.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2011. július 19.
Ikarus 280-as autóbuszok várakoznak átvizsgálásra a BKV dél-pesti garázsában.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.