Belföld

A 444 videósa áll bíróság elé, nem a Fidesz-tag

Még májusban járta be a történet a sajtót, miszerint a 444 egyik munkatársa, Halász Júlia videót szeretett volna készíteni a Fidesz konzultációs országjárásának budapesti állomásáról a XI. kerületi Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, azonban nem látták szívesen a rendezvényen. Halász szavaival a következő történt:

Szabó László követett a folyosóra, becsukta a terem ajtaját és fenyegetően megállt mögöttem. Mikor befejeztem a hívást, közölte, hogy nem mehetek vissza a fórumra. Elmondtam neki, hogy bent van az egyik eszközöm, de ekkor rám támadt, kicsavarta a telefont a kezemből és agresszívan felszólított, hogy hagyjam el az épületet. Azzal gyanúsított, hogy videofelvételeket készítettem a kamerámmal, ami nem volt igaz, ezért azonnal kértem, hogy rendőrség előtt tisztázzuk a helyzetet. Miután nem adta vissza a telefonomat és elkezdett lökdösni, hangosan segítségért kiáltottam.

Szabó László az újbudai Fidesz tagja tagadta az esetet. Halász Júlia feljelentést tett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság információs rendszer vagy adat megsértése gyanúja miatt, ismeretlen tettessel szemben indított nyomozást. A Fidesz is fenyegetőzött feljelentéssel, de arról írtak a lapok, hogy a Fővárosi Törvényszék szerint nincs bírósági eljárás folyamatban, nincs nyomozás a videós ellen. Szabó László viszont mégis tett végül feljelentést, csak türelmesen kivárt: a Budai Központi Kerületi bíróságkét hónappal az eset után, júliusban rendelte el a nyomozást.

Ennek folyományaként, ahogy arról a mai Magyar Idők ír,Halász Júliának rágalmazás miatt kell ma bíróság elé állni.

Tehát a Halász feljelentésére indult vizsgálatot bűncselekmény hiányában megszüntették, Szabó feljelentése büntetőperig jutott.

A kormánypárti lap cikkében azt írja, a rágalmazás a Btk. szerint két év szabadságvesztéssel is büntethető, amennyiben azt aljas indokból vagy célból, nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követik el. Majd gyorsan közli, hogy Halász a sajtónak is elmondta mi történt, ezzel sugallva, hogy fennáll ez a tényállás.

Szabó fő bizonyítéka egy videófelvétel, amit  a kormánypárti Pesti Srácoktól foglaltak le a nyomozóhatóságok. A szép az egészben, hogy ez a videó nem arról készült, hogy mi történt Szabó és Halász között, hanem azt mutatja, hogy a 444-es videós valaki mással veszekszik röviden.

A Pesti Srácok arról írt, hogy ez bizonyítja, hogy Szabó nem volt erőszakos, hiszen Halász volt erőszakos a felvétel szerint. Igen, pontosan ilyen minden logikát a sarokba vágó érveléssel álltak elő. A cikkükben még néhány fideszes fórumon megjelent „szemtanúra” hivatkoznak, akik nem láttak semmit, mert a dulakodás nem a teremben történt.

Úgy látszik, a nyomozóhatóságoknak ez elég volt ahhoz, hogy bűncselekményt lássanak és vádlottként citálják bíróságra a videóst. Halász viszont hiába állította, hogy megrángatták és elvették a telefonját, amiből képeket töröltek ki – ebben az ügyben, nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik