Vádemelést javasolnak a rendőrök egy férfi ellen, aki halálos balesetet okozott tavaly októberben a 47-es főúton. A nyomozás adatai szerint a vétkes sofőr Hódmezővásárhely felől Székkutas irányába haladt, majd áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező autóval. A karambolban utóbbi jármű vezetője a helyszínen meghalt, utasa pedig súlyosan megsérült.
A sofőrrel szemben halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettének, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozást a napokban fejezték be a Csongrád megyei rendőrök és megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.