Belföld

Jogerősen felmentették tisztségéből Álmosd fideszes polgármesterét

24.hu
24.hu

2017. 10. 12. 14:53

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen felmentette tisztségéből Köteles Istvánt (Fidesz-KDNP), Álmosd polgármesterét csütörtökön a Debreceni Törvényszék – közölte a bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.

A törvényszék tanácsa megállapította, hogy első fokon jogosan marasztalta el az alperest előlegfelvételei, jutalma, eszközvásárlásai, valamint nyolc rendezvény költségeinek elszámolása miatt.

Álmosd képviselő-testülete 2016 májusában fordult a bírósághoz azzal, hogy Köteles István sorozatos vagyoni hátrányt okozó törvénysértő magatartása, mulasztása miatt a bíróság szüntesse meg polgármesteri tisztségét. A bíróság 2016 júliusában felfüggesztette posztjáról a polgármestert, majd 2017 júniusában – nem jogerősen – megszüntette a tisztségét.

Az ítélet szerint Köteles István 2015 augusztusa és 2016 januárja között másfél millió forint előleget vett fel. 2016 januárjában úgy próbált elszámolni, hogy nyolc rendezvény megtartásáról mutatott be dokumentumokat. A megrendelők és a plakátok azonban utólag készültek el, az azokon szereplő időpontokban, helyszíneken és tartalommal Álmosdon nem voltak események: így nem volt rendezvény a magyar köztársaság napja, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, a nemzeti összetartozás napja, a független Magyarország napja vagy az aradi vértanúk emléknapja alkalmából sem.

A programokról a képviselőknek, az egyház- és intézményvezetőknek, továbbá a hivatali dolgozóknak sem volt tudomásuk. A bíróság szerint az alperes nem önkormányzati rendezvényeket finanszírozott az önkormányzat pénzéből. Az elszámolásokhoz csatolt számlákon a beszerzett élelmiszer mennyisége is túlzott volt, főleg úgy, hogy a résztvevők számát a polgármester 10-50 főben adta meg. Az előleg elszámolásakor az alperes egy televízióról és egy forróvíztárolóról szóló számlát is bemutatott, amelyekről kiderült, hogy mindkettőt otthon használja, ami viszont nem függ össze a polgármesteri munkakör ellátásával.

Magyar Erzsébet tanácselnök indoklásában kiemelte: másodfokon is arra jutott a bíróság, hogy nem létező rendezvényekről akart elszámolni a településvezető. A programokról senki nem tudott, miközben egy 1600 fős kistelepülésen általában mindenki értesül mindenről. Törvényt sértett az alperes akkor is, amikor 2015 decemberében képviselő-testületi határozat nélkül vett fel nettó 293 ezer forint jutalmat.

Az előlegek és a jutalom felvétele, a meg nem tartott rendezvények és az eszközvásárlások a Debreceni Törvényszék szerint is jelentős kötelezettségszegésnek számítanak, amelyek vagyoni hátrányt okoztak a felperesnek.

A tanács elnöke leszögezte: ha egy településvezető szegi meg a jogszabályokat, az különösen kifogásolható, hiszen éppen neki kellene élen járnia a törvények betartásában. A törvényszék szerint az alperes súlyos, szándékos, sorozatos, vagyoni kárt okozó magatartása nem egyeztethető össze a polgármesteri tisztséggel.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.