Belföld

Etikai megrovásból magyar csúcstartó lehet a nőgyógyász szakorvos

Újabb etikai vizsgálatban marasztalta el a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága a Versys Clinics botrányhalmozó vezetőjét – értesült a 24.hu.

A másodfokú testület jogerős megrovással sújtotta Vereczkey Attilát, mert megsértette az „etikai kódex gyakorlatilag minden szabályát”, amely az egészségügyi hirdetésekre vonatkozik. A birtokunkba került határozat szerint Vereczkey meddőségi klinikája honlapján olyan öninterjúval reklámozza magát, amelyben úgy dicséri saját teljesítményét, hogy közben gyenge minőségű szolgáltatásokkal vádolja a hasonló területen működő orvosokat. A panaszt két másik meddőségi klinika nyújtotta be.

Bár nincs ilyen hivatalos kimutatás, de Vereczkey Attila ezzel a megrovással a hazai orvostársadalom etikai ügyekben legtöbbször elmarasztalt csoportjába került.

A Versys igazgatója legalább három esetben állt a kamarai testület előtt. Legutóbb idén tavasszal.

Akkor a Nyírő Gyula Kórház Meddőségi Centrumának korábbi főorvosaként végzett tevékenységét vizsgálták, miután a polgári bíróság is megállapította, hogy 2003 és 2005 között összesen 88 nőt károsított meg. Volt, akinek azt állította: daganat van a méhében, ezért meg kell műteni. 200 ezer forintot kért el, de a nő férje észrevette, hogy feleségét egy másik beteg ultrahangfelvételére hivatkozva akarták megműteni. Az orvos ellen több ilyen panasz befutott a kamarához.

A Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága 2004-ben és 2006-ban is elmarasztalta Vereczkeyt.

2006 márciusában jogerős ítéletben mondta ki a bíróság, hogy meghamisította orvosi működési bizonyítványát, és egy közbeszerzési eljáráshoz fel is használta a hamis okmányt, így kétrendbeli magánokirat-hamisítást követett el. Később egy másik ügyben 60-70 rendbeli csalás miatt ítélték el. Akkor elsőfokon 1 év 4 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki rá, a másodfokú döntés azonban enyhítéssel ezt a büntetési tételt elengedte.

Vereczkey egyik érdekeltsége a jelentős és folyamatosan bővülő lajstrom ellenére a nyáron 130 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól.

A támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal adta a „meddőség hatékonyabb kezelését szolgáló orvos-szakmai protokoll szolgáltatásfejlesztésére”.

A legújabb, szeptember 24-én született jogerős megrovás ellenére a Versys honlapján továbbra is olvashatók az etikátlannak ítélt hirdetések. mellettük azonban egyáltalán nincs információ az igazgató kétes ügyeiről. Vereczkey az elmúlt időszakban többször is szerepelt a médiában. A tévészereplései során jópárszor elismételte az etikai bizottság által kifogásolt állításait is.

Az orvosok szakmai működését nem befolyásolja, hogy hány etikai vagy bírósági elmarasztalást gyűjtenek be.

A 24.hu által megkérdezett szakjogász szerint lehet, hogy az elmarasztalás miatt egy-egy adott orvos szakmai megítélése „nem lesz tökéletes”, de amíg olyan ítélet vagy etikai határozat nem születik, amely kifejezetten eltiltja az orvost a foglalkozása gyakorlásától, tovább praktizálhat.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik