Belföld

Kirúgták a papot, mert jóban volt a Fidesz ellenségével

Egészen hihetetlen történetről számol be az Index: a portál cikke szerint

azért kellett távoznia Bokros Levente atyának Hatvanból, mert jóban volt Horváth Richárd polgármesterrel.

Pedig az általában nem hátrány ha valaki jóban van a város első emberével, ám Hatvan – az újságcikk szerint – politikai értelemben különleges város.

Horváth volt ugyanis korábban Szabó Zsolt fideszes polgármester helyettese. Szabó aztán kormánytag lett: az NFM államtitkára a várost korábbi jobbkezére hagyta, ám informálisan továbbra is irányítani szeretett volna. Ez vezetett a nagy konfliktushoz, minek nyomán a felek viszonya nagyon elmérgesedett, Horváth ki is szorult a Fideszből.

A párbajnak olyan különleges elemei is voltak, mint például az idei tanévnyitón történtek. A helyi tankerületi vezető arra utasította az iskolák vezetőit, hogy ne engedjék beszélni az eseményen Horváth Richárdot, de tegyék lehetővé hogy felszólaljon Szabó képviselő.

A helyi egyházi iskola tanévnyitóján például együtt szerepelt Beer Miklós püspök és Szabó Zsolt, Hotváth Richárd viszont nem kapott lehetőséget a fellépésre. Annak ellenére sem, hogy a város telket adott az egyháznak. Beer és Szabó kapcsolatának van egy informális szála: Pálos Frigyes prépost évtizedekig szolgált Hatvanban, Szabó díszpolgárrá avatta, Hatvan történelmének egyik legfontosabb emberének nevezte, és Pálos volt Beer hittantanára is.

A részletek nem világosak, az azonban biztos: Bokros Leventét végül egészségügyi okokból eltávolították Hatvanból. Noha a hívek szerették volna, ha marad: amikor híre menet lehetséges távozásának, aláírásokat gyűjtöttek maradásáért.

Az egyházmegye állítólag meg is ígérte, hogy maradhat, aztán kapott egy levelet, amely szerint mégis mennie kell.

Az Index kérdéseire a váci egyházmegye nem válaszolt, Szabó Zsolt viszont azt állította, nem tett semmit a cseréért, és nincs jóban Beer Miklóssal és Pálos Frigyessel.

(Kiemelt  képünkön Beer Miklós püspök. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik