Belföld

Vak szívat világtalant

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2017. 09. 17. 16:04

Látásmaradvány Tápiószelén. Riport.
Korábban a témában:

Sintér kobozná el egy világtalan, kisgyermekes pár vakvezető labradorját, plusz másik két kutyáját Tápiószelén. Ez a hír szaladt körbe a minap a sajtón. Az embertelen eljárásra „felháborodott lakossági bejelentések” alapján íródott jegyzői végzés ad utasítást.

Tényleg ennyire idióta a hivatal? És tényleg nincs jobb dolguk a tápiószeleieknek, mint vakokat csesztetni?

2017.09.12. Tápiószele riport
Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

A Vida-Turi házaspár, Szabolcs és Tímea három éve költözött egy óbudai panelből Tápiószelére. Közös, kétéves gyerekükkel, Dórival és az asszony korábbi kapcsolatából született tizenhárom éves lányával, Titanillával lakják a házat. Meg három kutyával. Kedves ebek,

üdvözlésül ágaskodva mind fölteszi mellső mancsát a kapun belépő vendégre, ki meddig ér,

Pamacs, a puli térdig, Mázli, a vakvezető labrador combig, Gréti, a komondor gyomorig. Sár van, a házigazdák szabadkoznak, és igyekeznek kordában tartani a barátkozást.

Tímea negyvenhárom éves, születésétől vak, a hivatalos diagnózis szerint az ok, hogy édesanyja a terhesség alatt rubeolafertőzést kapott, de Tímea nem hiszi ezt a magyarázatot.

„Apám kőműves volt, ivott, bedobta édesanyámat az ágyneműtartóba, aki nagyon megütötte a hasát, alighanem ebből lettem én vak.”

Óbudán nőtt fel, a Rómain, katolikus gimnáziumba ment, hinni akart nagyon, „de aztán beleláttam a dolog velejébe, állandóan templomba jártunk, befelé menet szenteskedtek a tanáraink, de kifelé már káromkodtak, a rendezvényeken jól berúgtak, az iskolában pult alól sört ittak, tudom jól, én voltam a büfés”.

Hamar odahagyta a gimit s vele hitét, talált másikat, karcosabbat,

rocker lett, itala sör, törzshelye az angyalföldi Viking Klub, bandái a Pokolgép, az Ossián, a Moby Dick;

még legjobb barátnőre is metálboltban tett szert zúzós póló vásárlása közben.

Családi költözés után Tatabányán érettségizett, kitanulta a gyógymasszőrséget, darabig dolgozott is a szakmában, nem szerette. Menekült volna, még az országból is, beleszeretett a finnekbe, pontosabban a zenéjükbe, finnül tanult, készülődött, de terhes lett, maradt.

2017.09.12. Tápiószele riport
Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

Egy adósságbehajtó céghez igazolt, “célszemélyeket” hívogatott telefonon, pontosabban zaklatta őket.

„Gazemberség, de valamiből élni kellett. Kreativitás nélkül elveszett az ember. A kuncsaftok többsége lecserélte a telefonját, hogy ne érjük el, én meg cím alapján felhívtam a szomszédját, mondtam egy álnevet, Tóth Tímea, ott sose a sajátomat használtam, és kértem, adják át az illetőnek, hogy fontos ügyben keresem.

Úgy nevezik ezt, hogy lelki csapda, dolgozik a kíváncsiság,

nincs az az ember, aki ilyenkor ne hívna vissza. És akkor már meg is van az új száma. Mindennapos volt az üvöltözés, egy autótartozásos tag azt ígérte,

ha még egyszer hívom, bejön, baltával bassza szét a fejemet,

mondtam, oké, keresse Tóth Tímeát. Estére kő volt a gyomrom, nem értem, hogy bírtam.”

Sikerült céget váltania, „lakástakarékot adtam el, azt is telefonon, teadélután volt az a behajtáshoz képest”. A legjobb melót utóbb egy alapítványtól kapta, romaintegrációs érzékenyítő tréningeket tartott Borsodban; kár, hogy lassan három éve leketyegett a projekt, szerencse, hogy jött a második terhesség, s Dóri, legnagyobb szerencse, hogy a kicsi, féltestvéréhez hasonlóan egészséges, tökéletesen lát.

Az apa, Szabolcs a harmincharmadik évét tapossa. Az ő szeme még az anyaméhben fertőzést kapott, ezek szerint van az a vírus vagy baktérium, ami átjut a szűrőkön, de hogy pontosan mi történt, nem tudni. Az édesanya egy sütöde „drazsérészlegében” dolgozott „ő csinálta a Zizit meg a Szarvacskát, mindenféle műtermék meg adalékanyag között mozgott, szerintem azok valamelyikétől származik az én bajom”.

Szabolcs bal szeme menthetetlen volt, hétnapos korában távolították el, „lett üvegszemem, párévente ugyan cserélni kell, mert kinövi az ember, mondjuk, én már nem növök”.

A jobb szemét megmentették.

„Három és fél éves koromig csak fényt láttam, a professzor azt mondta édesanyámnak, nyugodjon bele, ezen nem lehet javítani, de aztán anya, aki nagy újságolvasó volt, egy cikkben ráakadt a szegedi kórházban lézerrel gyógyító Süveges Ildikóra, na, a nevét írd le, kérlek, mert az ő műtétsorozatának köszönhetően a szemem följavult tíz-tizenöt százalékosra.

Látásmaradvány, ez a hivatalos elnevezés,

jó fényben, síkban, közel tartva a papírt olvasni is tudok tizenhatos betűmérettől felfele, nincs szükségem Braille-re. És három-öt méterről már látom az arcokat, igaz, nehezen rögzülnek, sok idő, míg felismerek valakit.”

2017.09.12. Tápiószele riport
Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

Ez a tíz-tizenöt százalék kellett ahhoz, hogy ne a vakodába kerüljön Szabolcs, hanem a gyengén látók iskolájába.

Állattenyésztő szeretett volna lenni, kellett idő, míg elfogadta, hogy arra alkalmatlan.

Fehérváron érettségizett, szakmát szerzett mellé, OKJ-set, „nonprofit menedzsment ügyintéző”. Mellette ő is masszírozást tanult, csinálta is, értékesítette is, „telefonon beszéltem rá embereket a termékre”, plusz intézte a szórólapokat, segített a teljesen vak munkatársaknak lepedőt cserélni a vendégek után.

Mellékesnek szezonban almát szedett, ládát pakolt.

Végül kikötött egy biztosítótársaságnál, most ott telefonos értékesítő, hatórás műszakot nyom hétfőtől péntekig, „szeretem, mert beszélni azt tudok”.

A háztól kifehérbotozik a sarki megállóba, a busz kiviszi az állomásra, vonattal föl Pestre, aztán BKV. Hazafelé annyival nehezebb, hogy este nincs már busz, hazáig a két és fél kilométert gyalog teszi meg, a járdára nem merészkedik, orra bukna a lyukakban, inkább az út szélén bandukol, ha mázlija van, fölveszi valamelyik, autós, „akadnak jóemberek”.

„Szoktam mondani, hogy nyolc óra munka, nyolc óra utazás, nyolc óra pihenés. A szórakozás kimarad.”

Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

Vida-Turiék kutyáira bő két év alatt huszonnyolc „lakossági bejelentés” érkezett a tanácshoz (direkt), ebből kilenc levél támadásról számolt be, az elmondások szerint volt tápiószelei polgár, akit a biciklijéről szedtek le az ebek. Bár alighanem barátkozni kívántak a jószágok, tappancsot térdre, derékra, gyomorra támasztani, de az

valóban kevéssé vicces, amikor három csaholó állat ugrálja körül a gyerekeivel bölcsődébe, óvodába, iskolába siető anyukát, vagy a cekkerében illatos párizsival kerekező háziasszonyt.

Mázliék rendszeresen kiszöktek, megbontották, átugrották a kerítést, hol az utca felé vették az irányt, hol a szomszéd telket választották kalandozásuk célpontjául, kukát borogattak, kiették, ami kiehető.

Fotó is készült az egyik állati garázdaságról, mutatja is mobilján a szomszédasszony. „Először nem haragudtam, nem szeretünk vitát, inkább feltakarítottam a mocskot, és szóltam a férfinak, aki azt felelte, ha legközelebb ilyen történik, fölszedi ő. Pár nap múlva megint borogattak a kutyák, aztán megint, megláttam a feleséget, átszóltam neki, hogy

akkor tán most kéne átjönni szemetet szedni, persze nem gondoltam komolyan, hát vak,

de ideges lettem, mire azt válaszolta, ne parancsolgassak neki.”

2017.09.12. Tápiószele riport
Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

Ment a levél az önkormihoz.

„Pár hét múlva azt tettem szóvá, hogy a kutyáik ráugranak a kerékpárosokra, arra meg azt mondta, hogy le kell szállni a kerékpárról, megsimogatni az állatokat, akkor hagyják, hogy tovább menjen az ember. Ez normális válasz?

És arról még nem is beszéltem, hogy bűzlik a kutyaszar,

hogy a három kutya ugat hajnalban, ugat napközben, ugat éjszaka. Ráadásul a kertjükben térdig ér a gaz, mondjuk most két hete lekaszáltatták, a paraj magját átfújja hozzánk a szél, hiába gyomlálok.”

Tímea azt mondja erre: „A kutya már csak ilyen, ugat. Sőt ezek a mieink vonyítanak is, kifejezetten a harangszóra, és itt harangoznak reggel hatkor, harangoznak délben és harangoznak este nyolckor.

Én is szólhatnék a Teri néni kakasa miatt, az meg mindig kukorékol, már hajnal ötkor nyomja,

de nem teszem. Ilyen a vidéki élet. Azért költöztünk ide, hogy ne legyen stressz, olyanok között éljünk, akik szeretnek bennünket és mi is szeretjük őket.”

2017.09.12. Tápiószele riport
Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

Vida-Turiék alighanem tényleg szeretik az embereket, de még inkább szeretik az állatokat. A kutyák mellett macskát is tartanak, hármat, Lecsót, Csutit és Ricsit. Utóbbi nacionáléja a leghorrorosabb, csövesnek született, egy kórház pincéjében telt a kölökkora, egy csőbe szorulva találtak rá halálra váltan. Tímea, amint hírét vette, magához vette. „Másfél hónapba telt, mire sikerült megsimogatnom. Szegény,

kicsit furán néz ki, hiányzik az első két foga, akkor vesztette el, amikor a befogásakor ráharapott egy kilincsre.”

Na de vissza a kutyakalandozásokhoz.

A feljelentések idén áprilisra elérték a kritikus tömeget, ekkor Tápiószele jegyzője (aki számunkra elérhetetlennek bizonyult, hasonlóan a polgármesterhez), áprilisban levélben szólította fel Vida-Turiékat a kerítés megerősítésére. Szabolcs reparált a hálón, a szomszéd felé még magasított is kétarasznyi csirkehálóval.

A kutyák ennek ellenére kijártak, legalábbis ez következik abból, hogy a jegyző továbbra is bontogathatta az egyre idegesebb „lakossági bejelentéseket”, melyek hol éjszakai, hol nappali zaklatásokról számoltak be. Csakhogy Szabolcs szerint tőle a kerítésezés után fényes nappal egészen biztosan nem szöktek ki ebek, és napnyugta után is csak ármány juttathatta őket közterületre. „Éjjel eztán mindig láncra kötöttük a komondort, a kapu lelakatolva, hajnalra mégis kijutott a falka, sőt eltűnt a lakat.” Ami Szabolcsék szerint idegenkezűség, rosszakaró nélkül elképzelhetetlen.

2017.09.12. Tápiószele riport
Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

Bárhogy is, a türelmét vesztő jegyző augusztusban határozatban megtiltotta, hogy Vida-Turiék kutyát tartsanak a város területén, s jelezte, ha három napon belül nem rekkentik valahová az ebeket, akkor elkobzás következik.

A határidő lejáratához közeledve, augusztus huszonötödikén, pénteken a régió ebrendésze, Sipos József megjelent a Vida-Turi portán, kezében a jegyzői határozattal, hogy viszi a kutyákat. Mielőtt „foganatosítani” próbált volna, leolvasta az állatokban lévő csipeket, s kiderült:

Grétiben és Mázliban ugyan van csip, de évek óta nem oltották őket veszettség ellen, Pamacsban viszont nincs csip, s oltásról sem tudni.

Végül maradtak a kutyák, hétfő délutánig kapott haladékot a házaspár.

Szabolcs úgy emlékszik, „sikerült békességben elzavarni a sintért”, Sipos úr pedig úgy, bár Szabolcs ócsárolta, ahogy a torkán kifért, ő „pusztán emberségből” adott három napot, ehhez képest a hálátlan Szabolcs másnap felhívta, s megfenyegette, „ha beteszi a lábát a portára, el lesz vágva a nyaka”.

2017.09.12. Tápiószele riport
Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

Nem tudni, ki emlékszik pontosabban, az mindenesetre tény, hogy Sipos ebrendész, ígéretéhez híven, hétfő délután ismét becsöngetett a tápiószelei házba. Mivel csipezés, oltás nem történt a hétvégén, mondta, most már tényleg viszi a kutyákat. Csakhogy a kertben csupán a vakvezetőhámba öltöztetett labradort látta, a másik két jószággal kapcsolatban Szabolcs azt a felvilágosítást adta, hogy Ausztriába juttatta őket.

Sipos úr jelezte, gyanúsan szűk ajtón oldalazott ki Szabolcs, ezért ő benézne a házba, hátha ott lapul Pamacs és Gréti.

A próbálkozást Szabolcs azzal utasította el, hogy az ebrendész nem hatósági személy. Erre Sipos úr rendőrt hívott. Akit Szabolcs szintén nem engedett be, mondván, odabent a stressztől erős fejfájással fekszik a felesége, nem kéne zavarni a gyógyulást, inkább aláírt egy nyilatkozatot, miszerint az állatok valóban Ausztriába kerültek. A finisre megjelent a színen Czerny Róbert ügyvéd, komondor fajtamentő, valamint állatvédelmi jogász, aki pár napja maga jelentkezett Szabolcséknál, hogy védené érdekeiket, és a rendőröknek bemutatta, hogy

a megyei kormányhivatalnál fellebbezett a jegyző ebtelenítő határozata ellen.

„Beszélgetünk, milyen szép az idő, miközben Sipos József emelt hangon utasítgatta a rendőröket” – így emlékezik Szabolcs a hétfőre.

„Ment az anyázás” – így meg Sipos úr.

Hogy bent lapult-e a házban a két eb, sose tudjuk meg, Szabolcsék nekünk azt mondták, egy ismerősüket megkérték, az ellenőrzés idejére vigye el Grétit és Pamacsot egy félnapos sétára. A lényeg, hogy a hivatalosságok dolguk végezetlenül távoztak,

ám a rutinos ebrendész két órával később ismét megjelent a háznál,

és videóra rögzíthette, hogy az elvileg Ausztriában lévő kutyák visszatértek.

2017.09.12. Tápiószele riport
Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

Ki is ez a Sipos József? Minden sintért utálni kell? Pár bekezdés erejéig keressük ezekre a kérdésekre a választ.

Sipos úr félszáz kilométerre Tápiószelétől, Vácszentlászlón él, ott van neki hetvenöt kutyát ellátó, huszonötmilliós beruházásból épített extra ebmenhelye: minden kutyának hat négyzetméteres kennel jár, a járólap padlófűtött,

hangszórókból a Petőfi Rádió szól, de csak egy ideje, korábban reggelente Bochkor ment, de az ő hangjára morogtak a zaklatottabb állatok.

Ezt meséli Sipos úr, s mi megnéznénk a kutyaparadicsomot, de tájékoztat, oda civil kizárólag hatósági állatorvosi engedéllyel teheti be a lábát. Valamint akkor, ha örökbe fogadni érkezik, de olyankor is csak a „bícshauszba”, a homokkal borított ismerkedő helyiségbe léphet be. „Úgy megy nálam, hogy a honlapomon kinézel egy kutyát, felhívsz, beszélgetünk, elmondom, hogy az neked jó-e, aztán kezdesz bejárni, barátkozni a kutyussal, és meglátjuk, tényleg passzoltok-e egymáshoz. De abban biztos lehetsz, ha én azt mondom, hogy rendben vagytok, akkor rendben is lesztek, tízezer kutya örökbeadásán vagyok túl, de még csak egyet hoztak vissza, azt is csak azért, mert a cég, ami vitte őrző-védőnek, becsődölt. Örökbefogadásért pénzt nem fogadok el, megsértődöm, ha próbálkozol,

inkább kiküldelek a Coop áruházba, vegyél egy zsák tápot, hozd ide,

én meg majd szétosztom a szegényebb kutyatartók között, akiknek nincs pénzük táplálni az ebüket.”

Meghajlunk az érv előtt, nincs is más lehetőség, Sipos úr termete szálfa, hangja érc, pocakja tekintélyt parancsoló, mutatnánk, de fotót nem engedélyezett.

Exrendőr ő. A főiskola után, 1997-től kilenc éven át a nyugati határszél településein szolgált. „Nálam már akkor is volt közmunka a ráérők számára, ahány fűszál, annyi fasz áll! Dolgoztunk keményen, arrafelé már akkor megjelentek a migránsok, csak nem annak hívtuk őket, az osztrákok elkapták őket a zöldhatáron, a vasfüggönynél, adtak nekik, különösen azoknak, akik eldobálták az útlevelüket,

aztán jobbkéz-balláb, visszadobták nekünk, hogy nesztek, vigyétek a mocskotokat.

Észnél kellett legyünk, aki fél év alatt nem tanult meg három-négy nyelvet, annak nem volt maradása.”

Vas megyét Sipos úr a dunakeszi rendőrkutyaképző iskoláért hagyta el, ott lett vezető oktató, trenírozott kutyát drogra, hullára, kommandósnak. Olyan trükköket mesélt nekünk, csak lestünk, gyanítjuk, amit ő nem tud a kutyákról, azt tán csak Csányi Vilmos tudja.

2017.09.12. Tápiószele riport
Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

Dunakeszin hét szép kiképzős év telt el, onnan zsilipelt a civil életbe ebrendésznek Sipos József.

Vida-Turiékat érti is meg nem is. Érti, hogy szeretik az állataikat, de nem érti, „miért nem fogják fel”, hogy képtelenek ellátni ezt a csapatot.

„Elég lenne oda egy pudli, mint nekem, azt a gyerek is jobban elsimogatja.”

Jó, persze, Gréti és Pamacs száműzését még csak benyeli az ember, de a vakvezető labradort miért kell elvenni?

„Utánanéztem, van kódom, beléphetek az ebnyilvántartásba. Mázlit valóban beválasztották vakvezető képzésre, elkezdte a tanfolyamot, de még a vizsga előtt kiszórták, mert alkalmatlannak bizonyult, egész egyszerűen szökik.

A jegyzői határozatot végre kell hajtani, nincs mese.

Jó, van ez a fellebbezés, a kormányhivatalnak tán tizenöt napja van reagálni, de bolond lenne érdemben beleszólni az ügybe, jobb esetben elutasítja az ügyvédet, rosszabb esetben új eljárásra kötelezi a jegyzőt, aki nyilván ismét eltiltja a házaspárt a kutyatartástól.”

Aztán?

„Aztán, ha kell, karhatalommal elhozom a kutyusokat. Mázlit nem íratták a nevükre Vida-Turiék, papíron még mindig a miskolci vakvezető egyesületé, szépen visszakapja. Gréti és Pamacs pedig megy a fajtamentőkhöz, ők keresnek nekik új gazdit. És végre megnyugszik a környék. A kutyák is így járnak a legjobban, mert

az emberek előbb-utóbb elunják ám, hogy a feleségüket meg a gyerekeiket kutyák hajkurásszák közterületen, s valaki vasvillával szúrja át az aranyos Pamacsot, Mázlit és Grétát.”

2017.09.12. Tápiószele riport
Fotó: 24.hu / Karancsi Rudolf

Csináljunk egy összefoglalást.

Van egy a fővárosból a remélt vidéki nyugiba költöző, érthetően frusztrált vak pár a gyerekeivel, meg a gazuló kertjével, meg a bomló kerítésével, meg a szertelen, na, jó, neveletlen kutyáival.

Megoldás?

Üssük őket, hadd szokják? Lehet, annak is nyugi a vége.

Vagy lehetne úgy is, hogy az önkormányzat küld harminc-negyven méter masszív, széles kerítésfonatot, tizenöt vasoszlopot, új kaput, két derék közmunkást, Szabolcs összespórol pár tízezer forintot sóderre, cementre, már csak hogy érezzék, ők is beszállhattak, nekik is be kell szállni, Tímea szentül megígérhetné, hogy a nagylánnyal hetente gazoltatja a kertet, naponta szedeti fel a kutyaszart, Sipos mester pedig a maga világverő módszereivel adhatna grátisz néhány ebnevelő órát Grétinek, Mázlinak és Pamacsnak.

És már csak az lenne hátra, hogy a szomszéd néni, aki amúgy azt mondta nekünk kezét tördelve, hogy „jó, maradjanak azok a kutyák, csak kezdjenek velük valamit”, szóval a szomszéd néni süssön egy tál pitét, egyék meg közösen Szabolccsal, Tímeával, Dórival és Titanillával, adjanak a betonozó munkásoknak, s jusson az ebeknek is az ünnepi tésztából, ja meg a polginak és a jegyző asszonynak, és éljenek békességben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.