Belföld

Féltékenységből félholtra verte élettársát a budapesti nő

Vádat emeltek egy budapesti nő ellen, aki tavaly júliusban bántalmazta élettársát, tette mindezt féltékenységből, bedrogozva. A Fővárosi Főügyészségtől csütörtökön megtudtuk:

emberölés bűntettének kísérlete miatt állítják bíróság elé. A 45 éves budapesti nő a vád szerint a támadás napjának délutánján – 2016. július 19-én – drogot fogyasztott, majd nem sokkal később – már a szer hatása alatt – összeveszett párjával XIX. kerületi otthonukban.

A vita odáig fajult, hogy felkapott egy vascsövet és többször fejbe verte a férfit, aki az udvarra menekült előle. A nő azonban ott sem állt le, test szerte ütlegelte a rúddal, majd fojtogatni kezdte. Az asszony ezután beviharzott a lakásba, de nem telt el sok idő, visszament, és egy téglával fejbe dobta élettársát. Környékbeliek léptek közbe, értesítették a mentőket és a rendőröket.

Az egyenruhások a nőt a lakásban fogták el, a sérültet pedig a mentők kórházba vitték.

A férfi a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett, amelyekkel kapcsolatban a halálos eredmény bekövetkezésének reális veszélye is fennállt, ennek elmaradása a kívülálló személyek közbeavatkozásának volt köszönhető.

– írja az ügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik