Belföld

Balsors helyett Sorost álmodott a Himnuszba Charles Gati

charles gati (charles gati, )
charles gati (charles gati, )
Orbán (rém)álomszövetségéről írt a magyar származású amerikai professzor. Vigyázat, irónia.

Charles Gati leírta álmát a Népszavának. A politológusból alvás közben előtörhetett a külpolitikai főtanácsadó (egykor az amerikai külügyminisztériumé volt), azt álmodta ugyanis, hogy négy belügyminiszter (az egyiptomi, a magyar, az orosz és a török) Moszkvában létrehozta “a nemzeti orientációjú áldemokráciák új szövetségét”. Megfigyelőként ott volt az amerikai, az izraeli és lengyel különmegbízott is.

Az új Moszkvai Négyek úgy döntöttek, hogy – hasonlóan az 1955-ben alapított Varsói Szerződéshez – tagjaik egymás belügyeibe nem avatkozhatnak be. Fontos feladat azonban a tagok beavatkozása más országok, elsősorban Németország belügyeibe.

A professzori álomban kiadott zárónyilatkozatuk komoly veszélynek nevezte a német és a francia demokráciát. Az ugyanis rossz példát mutat, támogatja a politikai pluralizmust, a jogállamiságot, a sajtószabadságot, a szociális szabadpiacot, a menekültek humánus kezelését az Európai Unióért pedig még áldozatokra is képes.

A Moszkvai Négyek hangsúlyozták a tapasztalatcsere fontosságát. Álpuccshoz a török, álegyházak segítségéhez az orosz, a sajtó megrendszabályozásához az egyiptomi, az ellenzék felszámolásához a magyar módszert („szalámitaktika”) ajánlották. A migránsok ugyan mind bűnösök, de az Izraelbe bevándorló egymillió orosz menekült, leninista mentalitása érdemes a támogatásra.

A három megfigyelő (Egyesült Államok, Izrael, Lengyelország) egyelőre csak tagjelölt lehet, mert ezekben az országokban még bizonytalan az áldemokrácia jövője. A nemzeti internacionálé alakuló ülése a négy ország új himnuszával ért véget. Az új magyar himnuszban Charles Gati a „balsors” helyett mintha azt hallotta volna, hogy „Soros” de pont akkor felébredt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik