Belföld

Tavaly 615 magyar orvos ment külföldre

24.hu
24.hu

2017. 07. 17. 06:16

Korábban a témában:

Kis mértékben ugyan, de csökkent az orvosok elvándorlása az utóbbi években; tavaly 615 magyar doktor kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt – írja a Magyar Nemzet.

A lap az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adataira hivatkozva arról ír, hogy míg 2013-ban 705 magyar állampolgárságú orvos kérte a bizonyítványt, addig ez a szám 2014-ben 701, 2015-ben 717, tavaly pedig 615 volt.

A mutatók szerint ráadásul a legtöbb bizonyítványt kérő 35 év alattiak körében is javultak a számok. 2014-ben 579 fiatal esetében vetődött fel, hogy külföldön vállal munkát, két éve 562, tavaly pedig 470 volt ez a szám.

A célországok között legnépszerűbb Németország, az Egyesült Királyság és Svédország, de voltak, akik Franciaországot, Spanyolországot vagy Katart választották. Az arab államba tavaly 13-an mentek dolgozni.

Annyira öreg volt a CT, hogy leállítatták a vizsgálatokat
Csütörtök óta nem működhet az ajkai kórház CT-je a betegek biztonsága miatt.

Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke a lapnak arról beszélt,

nincs arra vonatkozó statisztika, hogy hányan jönnek vissza Magyarországra azok közül, akik egyszer már úgy döntöttek, külföldre mennek dolgozni.

Hozzátette, elvándorlás mindenhol van, a fontos az lenne, hogy mindez ne roppantsa meg annyira az ellátórendszert, mint ahogy az Magyarországon történik. Az elvándorlás mellett pedig probléma az is, hogy emelkedik a pályaelhagyók száma.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2012. szeptember 28.
Betegeknek felírt receptek Kozma Ottó háziorvos rendelőjében Nyíregyháza-Oroson 2012. szeptember 28-án.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.