Belföld
szekely-laszlo(960x640).jpg (Array)

Az ombudsman a diákok mellé állt

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 07. 04. 12:04

Az alapvető jogok biztosa szerint sérül a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók joga az oktatáshoz.

Az állam nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek – tudatta az alapvető jogok biztosa. Székely László szerint felül kell vizsgálni a szabályozást, a személyi és tárgyi feltételeket, hogy megállítható legyen e tanulók oktatásának teljes kiüresedése.

Egy civil jogvédő szervezet fordult a biztoshoz több súlyos és halmozottan fogyatékos gyermek szülőjének panaszával. A szülők azt tették szóvá, hogy gyermekeiknek – kellő személyi és tárgyi feltételek hiányában – az alapfokú oktatás nem hozzáférhető, kiszorulnak a köznevelés rendszeréből. A gyermekek, illetve a fogyatékossággal élő személyek jogainak védelméért külön is felelős biztos vizsgálatot indított.

Az ombudsman emlékeztet rá, hogy a köznevelési törvény szerint állami feladat a hátrányos megkülönböztetést elutasító, befogadó oktatási rendszer működtetése, amelyhez egyenlő eséllyel kell hozzáférnie valamennyi tanulónak, a súlyosan és halmozottan fogyatékosoknak is. Székely László szerint ugyanakkor a törvény sajátos nevelési igényű tanulókra vonatkozó értelmező rendelkezése hiányos a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók tekintetében, így ismeretlen a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók pontos létszáma.

Elégtelen az a diagnosztizálási feltételrendszer, amely biztosítaná, hogy a tanulók hozzáférhessenek az állapotuknak megfelelő oktatáshoz.

Székely László felhívta a figyelmet, hogy a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulói létszám ismeretének híján nincs mód a létszámukhoz igazított intézményi hálózat kialakítására, a szükséges férőhelyek megteremtésére. Aggasztó, hogy ezért nekik csak az otthoni vagy az ápoló-gondozó intézményben zajló fejlesztő nevelés-oktatás lehetősége marad. Hiányos a fejlesztő nevelés-oktatáshoz szükséges feltételrendszer, nem felel meg a követelményeknek a fogyatékosság típusához igazított szakirányú felsőfokú pedagógusképzés sem.

Sokszor még annak a feltételei sincsenek meg, hogy a tankötelezettségüket iskolába járással teljesíteni kívánó súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók eljussanak az iskolába.

A köznevelési törvény a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók számára önálló oktatási formában írja elő a tankötelezettség teljesítését, amelynek intézményi formája nem az általános iskola és középiskola, hanem az azoktól elkülönülő fejlesztő nevelés-oktatás. Ez utóbbiban a hagyományos értelemben vett oktatás mellett a tanulók az egyedi szükségleteik és igényeik miatt jogosultak egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs ellátásra is.

Az ombudsman jelentése részletezi, hogy az alapvető hiányosságok miatt ez az oktatási forma kiüresedik, benne leginkább az egészségügyi elem dominál, miközben az ehhez szükséges személyi (ápoló személyzet, gyógytornász) és tárgyi feltételek (speciális eszközök) sem állnak maradéktalanul rendelkezésre.

Székely László felhívja a figyelmet, hogy a Gyermekjogi Egyezmény alapján a fogyatékossággal élő gyermekeknek részesülniük kell oktatásban, az alapfokú oktatás pedig mindenkinek kötelező és ingyenes, a fogyatékossággal élő gyermekeknek joguk van egyéni igényekhez igazodó, befogadó, azaz inkluzív oktatáshoz.

A feltárt hiányosságok az egyenlő bánásmód követelményével, az oktatáshoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak, nem egyeztethetőek össze a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló és a Gyermekjogi Egyezményből eredő vállalt kötelezettségekkel. 

Az alapvető jogok biztosa felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók oktatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférésének, a tényleges oktatás feltételeinek biztosítására.  Ide tartozik a világos fogalommeghatározás, a megfelelő számú férőhely létrehozása, a személyi és tárgyi feltételek megteremtése, az intézménybe való eljutás megszervezése, valamint a kulcsszerepű szakértői bizottságok diagnosztikai eljárásának és intézménykijelölő szerepének egyértelműsítése.

„Nem lehet folyton otthon ülni, sírni, és azon malmozni, hogy nincs esélyed”
Két sérült gyermeket nevelő család és egy szakember összefogott, hogy létrehozzanak egy fejlesztő- és közösségi házat, amelynek célja, hogy életük végéig támogassa a súlyos fogyatékkal élőket és hozzátartozóikat.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.