Botka Lászlót a várakozásoknak megfelelően – 96 százalékos többséggel – miniszterelnök-jelöltnek választotta az MSZP, a szegedi polgármester azonban egyenesen egy Magyarország miniszterelnök-jelöltje tábla előtt tartott beszédet. Történt mindez majdnem napra pontosan 11 hónappal a 2016-os kongresszus után, amikor Hiller Istvánnal szemben Botka egyértelműen alulmaradt a választmányi elnöki posztért vívott versenyben – és úgy tűnt, pártkarrierje véget ért.
Háromból egy
Ezzel szemben a tavaly decemberben a miniszterelnök-jelöltségre bejelentkező Botka László mára képes volt egységet kovácsolni pártjában: bár az elmúlt hónapokban sokan gondolták-várták, hogy az MSZP nem lesz képes kitartani mögötte és elfogadni a feltételeit, a szombati döntés alapján a párt tagsága és vezetése felsorakozott mögötte. Botka ezzel három külső feltétel közül egyet teljesített. Év eleji indulásakor ugyanis világosan látszott: ahhoz, hogy 2018-ra esélyes induló legyen, maga mögé kell állítania az MSZP-t, a többi ellenzéki pártot és végül, de egyáltalán nem utolsósorban a választókat.
Ám a másik két területen nem javultak lényegesen Botka pozíciói: az ellenzéki pártok közül nem talált „leigazolható” szövetségest, és az általa felvetett Gyurcsány-problémát sem tudta megoldani, az MSZP és a DK viszonya végképp elmérgesedni látszik. Az LMP nem állt kötélnek, az Együttel való tárgyalásra már sor sem került, bár megegyezés ott sem lett volna, hiszen Juhász Péter saját stratégiája szerint az MSZP-t és a DK-t terelné közös listára, míg saját pártját egy új pólus részeként képzeli el.
A Botka László–Molnár Gyula páros azonban továbbra is a „közös jelöltek, közös lista” megoldáshoz ragaszkodik, amit viszont mára már a DK sem támogat. Az a Demokratikus Koalíció, amelynek pártelnöke az MSZP-kongresszussal egy időben tartott beszédet: Gyurcsány Ferenc ezen többet foglalkozott a Botka Lászlóval, mint fordítva. Az elmúlt két hónapban a DK támogatottsága alapvetően beragadt 4 százalék körül (hiába beszél a pártelnök 500 ezer szavazóról, ez inkább 300-350 ezer), miközben az MSZP kis mértékben tudta bővíteni táborát, ám ami ennél is fontosabb, hibahatáron belül, de inkább a Jobbik előtt, mint mögött áll.
Az MSZP első helye a baloldali ellenzéken belül eddig sem volt igazán megkérdőjelezve, ám a párt integratív képessége érdemben nem változott. Az a hógolyóhatás, hogy egy dinamikus Botka László hatására az MSZP összegyűjti az ellenzéki tábort, nem következett be, a kisebb ellenzéki pártok szavazóit is valószínűleg inkább a Momentum, semmint az MSZP szívta el.
A kongresszusi beszédben Botka jóval kevésbé volt konfrontatív a többi párttal, a februári évadnyitó beszéddel szemben Gyurcsány sem igazán került elő, a hangsúly egyértelműen a pártok helyett a szavazókon volt. Úgy tűnt, a szereposztásban most Molnár Gyulának jutott a feladat, hogy a többieknek üzenjen: a választásra koncentráljanak és ne más akciókra. A népszavazási kérdések beadásának kritizálása egyértelműen a Paks 2-ről népszavazni akaró LMP-nek, míg a „testtömeget növelő, egyébként szimpatikus akció” leginkább a Momentumnak szólhatott – az viszont erősen megkérdőjelezhető, hogy egy együttműködésben gondolkodó pártelnök miért ad ilyen tanácsokat, utasításokat más pártoknak. Hasonló üzenetet kaptak a civilek, értelmiségiek is – a pártelnök rövid beszédében hamar eljutott ahhoz, hogy aki nincs Botkával, az a Fidesz szekerét tolja.
Ez a keret viszont mind a szavazók, mind a pártok számára megosztó. Botka kétségtelenül próbálja elhagyni az MSZP-s kötöttséget, ennek jó eszköze volt, hogy saját párttársaival is konfliktust vállalt, de jelenleg messze van attól, hogy tömegek higgyék el róla, hogy olyan fokú autonómiával bír, amilyet mutatni kíván.
Botka László közvetlenül a szavazókhoz szóló elképzelése, az ország elégedetlenekre és elégedettekre osztása, a 2018-as választást Orbán vs. Botka döntésként pozicionálni rövid távon jó stratégiának tűnhet: az a mostani számokból is látszik, hogy egy ilyen párosításban Botka számai jobbak, mint amilyen párttámogatás bármilyen módon összeadva látszik a baloldali, liberális térfélen. Ugyanakkor, ahogy a civil tüntetések kapcsán el kell mondani, hogy civilekre nem lehet szavazni, úgy közvetlen miniszterelnök-jelölti választás sincs. Botka népszerűsége, támogatottsága nem értelmezhető a pártok nélkül, annak kifejezése a mégoly lelkes, elkötelezett szavazóktól sem lehetséges pártválasztás nélkül.
Az idő ráadásul sürget, ha a baloldal el akarja kerülni, hogy a 2013-14-es helyzet megismétlődjön, amikor egy lezártnak tűnő megállapodást egy október 23-i rendezvényt követően újra kellett nyitni. Hiába nem akarnak a hogyanról beszélni, hiába vélik úgy, hogy azok csak technika részletek, valójában e különböző megoldások, forgatókönyvek között tényleges, olykor fundamentális különbségek vannak a demokratikus pártversenyről. Botka László el tudta érni, hogy pártjának politikusai az ő szabályai, alapelvei szerint nyilatkozzanak, politizáljanak – éppen ennek fényében látszik, hogy ugyanezt mennyire nem sikerült a többi partner párttal, szervezettel.
