Belföld

Hatszáz bejelentés kaptak a tűzoltók a vihar miatt

A vihar kedden  délután az ország több pontján is lecsapott, a legtöbb kárt a fővárosban és Pest megye egyes részein okozta. Leginkább a nagy mennyiségben felgyűlt víz és a kidőlt, vagy meglazult gyökérzetű fák okoztak problémát.

A katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiba hatszáznál is több bejelentés érkezett, beavatkozni azonban ennél kevesebbszer kellett.
A fővárosi egységek éjfélig

  • negyvenhét esetben vizet távolítottak el
  • nyolc esetben kidőlt fát.

Éjfél és reggel öt óra között további harminc alkalommal vonultak a felgyűlt víz okozta károkat felszámolni. Pest megyében éjfélig adtak munkát ilyen események, tizennégy esetben kellett az egységeknek nagy mennyiségű víz, egyszer pedig kidőlt fa miatt beavatkozniuk.

Budapest elesett

A fővárososban nyolc autó és egy trolibusz akadt el az összegyűlt csapadékvíz miatt Budapest XIV. kerületében, a Podmaniczky és a Dózsa György út kereszteződésénél, a Vágány utcai vasúti felüljárónál. A műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végezték el, csörlő és tűzoltógépjármű segítségével húzták ki a vízben rekedt járműveket. Mutatjuk:

Fotós: Szabadi Bálint tű.zls./FKI

Alagsorokba, pincékbe, földszinti helyiségeibe tört be a víz. A károk felszámolásán dolgozó hivatásos tűzoltók munkáját önkéntes egységek is segítették. Több mint egy méter magasan állt a víz egy II.  kerületi óvoda alagsori helyiségében, a Vérhalom téren pedig egy épület pincéjéből kellett eltávolítaniuk a vizet a fővárosi tűzoltóknak.

Zuglóban, az Álmos vezér útján egy mélygarázst öntött el a víz, a tizenharmadik kerületi Béke téren pedig pincéből szivattyúzták ki a magas vízoszlopot a rajok. Szintén garázst öntött el a víz Zuglóban, a Királyhida utcában. A mintegy háromszáz négyzetméter alapterületű területen másfél méter magasan álló vízoszlopot a fővárosi hivatásos tűzoltók szivattyúzták ki. A víz három kocsit veszélyeztetett.

A csapadékvíz mellett a kidőlt fák is károkat okoztak, a főváros több pontján is kocsikat és felsővezetéket rongáltak meg. A X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor úton egy terebélyes fa dőlt egy autóra, de a VIII. kerületi Százados úton is kidőlt fa rongált meg egy parkoló kocsit. A fővárosi hivatásos tűzoltók munkáját önkéntes tűzoltó egyesületek és önkéntes mentőszervezetek, valamint polgárőrök is segítették.

A Városligetben ötven-hatvan centiméter mély pocsolya nehezítette a trolibusz közlekedését. A pocsolyában egy mentőautó is elakadt. A tűzoltók a csatornaszemek megtisztításával szüntették meg a káresetet.

Fotós: Szabadi Bálint tű.zls./FKI

 

Pest megye is nagy pofont kapott

Mindeközben a solymári, a pilisvörösvári önkéntes tűzoltókat és a fővárosi hivatásos tűzoltókat is riasztották egy pilisvörösvári 150 négyzetméteres családi ház tetőterében keletkezett tűzhöz. A házba vélhetően villám csapott. Négyen menekültek ki a lakásból, nem sérült meg egyikük sem. Húsz tűzoltó fékezte meg a lángokat.

A helyi óvodába folyt be a hirtelen lezúduló csapadékvíz a Pest megyei Péterin. A csaknem harminc centiméternyi víz állt a helyi óvoda udvarán, a csapadékvíz az épületbe is befolyt. A gyermekeket az ablakon át menekítették ki az épületből és adták át a szülőknek. A helyszínen a monori hivatásos tűzoltók dolgoztak. Az egységek homokzsákokkal torlaszolták el a víz útját és kiszivattyúzták a csapadékvizet. A település több pontján is gondot okozott a lezúduló esővíz, családi házak pincéjébe folyva be a mezőgazdasági területekről. A vízeltávolítást végző monori hivatásos tűzoltók munkáját a sülysápi önkéntes egységek is segítették a településen.

Szentendre több pontján ugyancsak küzdöttek a vízzel a tűzoltók. A Halász utcában az egyik, utcaszint alatti étterembe tört be a víz. Az épületből, amelyben mintegy egy méter magasan állt a víz, a helyi hivatásos tűzoltók hat embert menekítettek ki, takarókkal és száraz ruhákkal segítve őket. A Bogdányi úton szintén egy éttermet veszélyeztetett a víz, innen három embert menekítettek ki a rajok. Az egységek a környező utcákat is átvizsgálták, az egyik pincéből további három embert vittek biztonságos helyre a rajok. Családi ház pincéjébe folyt be az esővíz Csobánkán, a Béke utcában. A hetven négyzetméteres pincében mintegy fél méter magasan állt a víz, amelyet a pomázi önkormányzati tűzoltók távolítottak el szivattyú segítségével.

És mások is:

Az ország más részein is lecsapott a vihar:

Vas megyében kétszer is villámcsapás okozott kárt. Az intenzív zivatarral együttjáró villámlás egy melléképületet és egy kéményt ért el. Emellett pincéből kellett vizet eltávolítaniuk az egységeknek. Köcskön, az Árpád utcában egy huszonöt négyzetméteres melléképület gyulladt ki. A tüzet a sárvári hivatásos, a celldömölki önkormányzati és a köcski önkéntes tűzoltók oltották el. Káldon, a Deák Ferenc utcában pedig a kémény egy része dőlt le és cserepek hullottak le a villámcsapás miatt egy lakóház tetejéről. A sérült kémény és a tető nem jelentett veszélyt. Egy panzió pincéjébe betört a csapadék Sárváron, a Rákóczi Ferenc utcában. A százhúsz négyzetméteren fél méter magasan álló vizet a sárvári hivatásos tűzoltók szivattyúval távolították el. Egyik esetnél sem sérült meg senki.

Villám csapott Komárom-Esztergom megyében egy tarjáni családi ház kéményébe kedden este, a Rózsa utcában. A villámcsapás következtében kigyulladt a tetőszerkezet, a tüzet a lakók azonnal eloltottak. A tarjáni önkéntes tűzoltók áramtalanították az épületet és visszahűtötték az izzó részeket. Személyi sérülés nem történt.

A keddi viharból adódó károk miatt kétszer riasztották Nógrád megyében a tűzoltókat este. Nógrádkövesden egy családi ház udvarában álló huszonöt méteres fenyőfába csapott a villám, ennek következtében a közvetlen mellette lévő oszlopon húzódó telefonvezeték is kigyulladt. Az égő vezetéket a berceli katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói eloltották, a villámcsapás miatt veszélyessé vált fa eltávolításához pedig magasból mentő gépjármű érkezett a helyszínre. A folyamatos villámlások és a heves szél miatt nem tudták a veszélyes fát eltávolítani, így ideiglenesen körbekordonozták azt, majd a ma kora reggeli órákban ismét a helyszínre vonultak és eltávolították a veszélyes fát. Csitáron két fa villanyoszlopot és egy nagy méretű fát döntött az úttestre az erős szél. A balassagyarmati hivatásos tűzoltók a teljes útzárat képező kidőlt fát motoros láncfűrésszel távolították el, majd az áramszolgáltató helyszínre érkezését követően a két villanyoszlopot is eltávolították az úttestről. A villanyvezeték sérülése miatt a település egy részén egy órán át szünetelt az áramszolgáltatás.

Megdőlt egy nagy méretű fenyőfa a kedd reggeli eső után Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Kunszentmártonban. A talaj felázott, emiatt dőlt a tizenkét méter magas fenyő egy lakóház felé, a Bémer László utcában. A helyi hivatásos tűzoltók létrával jutottak fel a koronáig, majd lefűrészelték a veszélyes ágakat, végül a törzset is. Az épület nem károsodott.

Heves megyében villám csapott egy szilvásváradi családi házba tegnap késő délután, a Rákóczi Ferenc úton. Az egri hivatásos, a bélapátfalvai önkormányzati és a helyi önkéntes tűzoltókat riasztották a tűzesethez. Amikor kiérkeztek, a tetőtér szigetelése és a gerenda izzott. A tűzoltók megbontották a tetőt, a még parázsló részeket fél óra alatt eloltották. A tűzeset során senki nem sérült meg.

A csapadékos időjárás szerdán is folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik