Belföld

22 év börtönre ítélték egy török vicclap vezetőit

A vád szerint fegyveres felkelésre buzdítottak.

Törökországban 22 és fél év börtönre ítélték egy szatirikus folyóirat két szerzőjét, mert a vád szerint a kormány elleni fegyveres felkelésre buzdítottak. Az újság 2015. november 2-i számának borítóján ugyanis az állt: „a török polgárháború kezdete”.

Egy nappal azelőtt volt előrehozott parlamenti választás Törökországban, mert júniusban a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja nem jutott abszolút többséghez a törvényhozásban, a hónapokig húzódó koalíciós tárgyalások pedig sikertelenül zárultak.

A vádiratban szerepelt a folyóirat egy másfél hónappal korábbi száma is. Ezen egy olyan fotómontázs szerepelt, amin Erdogan önmagát fotózza, miközben török zászlóval letakart koporsó halad el a háttérben. A bíróság szerint ez azt az érzést keltette, mintha Erdogan élvezettel járna katonai temetésekre.

A lapot már a tavalyi puccskísérlet után bezárták. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik