Belföld

Hadházyt közelébe sem engedik a 900 milliós informatikai rendszernek

November óta húzza az időt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetése, Hadházy Ákos hiába kérte többször is, hogy személyesen győződhessen meg, működik-e az évekkel ezelőtt beszerezett informatikai rendszer, amelyért 900 millió forintot fizetett az állam.

Egy informátor szerint egyáltalán nem működik a Kliknél az a belső informatikai rendszer, amelyet egy 2013-2015 közötti uniós beszerzés során fizettek ki.

A Klik „Köznevelés az iskolában” címmel ellátott TÁMOP-os projektjén nagyjából 10 milliárd forintért szereztek be különféle informatikai eszközöket. A projektet az „iskolák működésének hatékonyabbá tétele, valamint az iskolák adminisztrációs terheinek csökkentése ” érdekében írták ki. Ennek a gigabeszerezésnek volt a része az úgynevezett intézményfenntartói információs rendszer is, amelyre önmagában 900 millió forintot költöttek.

Az LMP társelnöke a 66. korrupcióinfón, csütörtökön azt állította, forrásai szerint a drága országos rendszer elemei közül évekkel a beszerzés után sem használnak egyetlen egy programot sem, azok a fiókban “porosodnak”.

A gyanúját erősítette, hogy birtokába került két dokumentum is. Ezek egyértelműen bizonyítják, hogy a Kliknél ugyanazon a napon ugyanaz az ember aláírt a programról egy teljesítésigazolást, majd pedig egy tetemes hibalistát féléves javítási határidővel.

Intenzív levelezésbe kezdtem a KLIK-kel, Pölöskeinével, a szervezet akkori vezetőjével, majd az általa megjelölt osztályvezetővel azért, hogy személyesen győződhessek meg arról, hogy ezek a programok működnek-e.

A Klik ismertetése szerint a teljes rendszer része többek között egy HR, egy tanügyi, egy adatbekérő, egy beszerzési és egy vezetői információs rendszer. A központ Hadházy adatigénylése nyomán ezekről küldött egy rövid összefoglalót, de a személyes megtekintést több mint fél év óta blokkolják.

A kérést először személyiségi jogokra hivatkozva utasították el, holott Hadházy – ahogy ezt a Kliknek is elmondta – nem a személyes adatokra volt kíváncsi, csupán egy részletes demonstrációt kért, amely megmutatja a szoftverek működőképességét.

Az újabb képviselői kérdésekre azonban a Kliktől már válasz sem érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik