Belföld

Kétszer is rárepült az EU pénzére a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemcsak az az uniós pénzből finanszírozott projekt fut a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), amelyről megírtuk, az Európai Bizottság ellenőrei durva túlárazásokra és indokolatlan költségekre bukkantak benne, ezért kérdőre vonták a programot jóvá hagyó, azt ellenőrizni is hivatott, a Miniszterelnökségen belüli Irányító Hatóságot, hanem egy másik, szintén több milliárd forint összegű uniós projekt is. Ami érdekessé teszi ezt, hogy ez a 11,5 milliárdos projekt nagy átfedést mutat az elsőként említett, 17,5 milliárdos, az EU aggályait kiváltó programmal – derült ki Hadházy Ákos LMP-társelnök e heti Korrupcióinfóján.

Az állami egyetem a közszolgálat, a közszolgálatban dolgozók fejlesztésére nyert kétszer is tekintélyes summát.

Az ellenzéki politikus rámutatott további furcsaságra is. Azt találta – és ezt az európai bizottsági szakértők is megemlítették a Miniszterelnökségnek írott levelükben –, hogy a most futó projekteknél olyan tananyag, e-learning anyag fejlesztését, szerver- vagy hálózatfejlesztést is meg akar valósítani az NKE, amelyek nagy része egy még korábbi, 2013-as, uniós pénzt is felhasználó projektekben már megvalósult (pár milliárd forintot fordíthattak erre), és nagy részét az egyetem már kidolgozta. A bizottsági emberek említik is a lapunk által megismert levélben, hogy szerintük nem igényel akkora kapacitást a 17,5 milliárdos projekt céljainak elérése szempontjából a tervezett fejlesztés, mert már működik és elérhető egy hasonló célokra bevethető program, azaz nem a nulláról kell tananyagot kidolgozni.

A brüsszeli kifogások érintik a lapunkban bemutatott, 17,5 milliárdos projekt informatikai beszerzéseit, informatikai fejlesztéseit is. Ez a legnagyobb tétel a projekt tervezett költségeiből, több mint 4 milliárdot terveznek erre költeni. Hadházy rábukkant arra, hogy a közszolgálati egyetem már közbeszerzést is kiírt erre, sőt, nyertest is hirdettek:

a T-Systems Magyarország 4,5 milliárd forintos megbízást kapott.

Az ellenzéki politikus mindezek miatt élesen bírálta Patyi Andrást, az egyetem rektorát, aki emellett a Nemzeti Választási Bizottság elnöki tisztét is betölti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik