Belföld
csizmadia lászló (csizmadia lászló, politikus, CÖF)

Kitaláltak egy saját tudományágat a CÖF-nek, és nagyon vicces neve van

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

¯\_(ツ)_/¯. 2017. 04. 28. 20:02

Korábban a témában:

Ha azt gondolnánk, hogy a Civil Összefogás Fórum nevű, a Fidesz támogatásából élő álcivil szervezet nem foglalkozik mással, mint azzal,

Akkor tévednénk, mert ez nem így van. A CÖF ugyanis tudományos munkát is végez, csak nem abban az értelemben, ahogy a tudósok végeznek tudományos munkát.

A Civilitika tudományát ugyanis a világon egyedül a CÖF űzi

Ahhoz, hogy ezt a tudományos munkát megismerjük, fel kell keresnünk a Wikipedia Civilitika szócikkét. A hülyenévversenyben simán toplistás tudományág története így néz ki:

Adam Smith és a vállalkozó polgár —> Reformkor és Széchenyi István —> Polgári körök és Civil Összefogás Fórum

A Civilitika a Wikipedia-oldala szerint a népfelség tudományát takarja. A hivatkozások között egyetlen külföldi tudományos munkát nem találni, és csak egyetlen magyar tanulmány szerepel. A többi hivatkozás a CÖF vezetőinek megszólalásaiból és az Echo TV-s szerepléseiből áll. Valamint egy teljesen furcsa alpontból, ami felsorolja a Békemeneteket.

A lapot egy Elekes Andor nevű felhasználó szerkesztette, aki saját leírása szerint szabadúszó ügyvéd, és emellett minőségi magyar borokat exportál a távol-keletre.

A CÖF saját könyvét itt érheti el erről a fantasztikus tudományágról. 

Érdemes megjegyezni, hogy az oldalt már megjelölték, mert, khm, sérti a függetlenség elvét

(Via Fekete Norbert)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Meghalt Stadler József

Kommentek

Buenos Aires, 2017. november 17.
Az argentin haditengerészet által közreadott archív képen a német gyártmányú San Juan argentin tengeralattjáró Buenos Airesben. Az argentin haditengerészet 2017. november 17-én bejelentette, hogy két napja megszakadt a kapcsolata az Argentína déli partvidékén 44 fős legénységgel hajózó San Juannal. (MTI/EPA/Argentin haditengerészet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.