Belföld

Ügyész is kért ingyen parkolást Szegeden, ahol az ingyen parkolásért emeltek vádat a jegyző ellen

Szerdán kezdődik a gyulai bíróságon a szegedi önkormányzat hat tisztviselője elleni per, amelyben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják a többi között a város főjegyzőjét és alpolgármesterét az – egyébként más nagyvárosokban sem szokatlan – ingyenes parkolási bérletek miatt.

A Csongrád Megyei Főügyészség vádja szerint a szegedi önkormányzat 2008 és 2012 között ingyenesen és jogellenesen adott ki több mint háromszáz parkolóbérletet. A nyomozóhatóság azt is feltárta, hogy az önkormányzatnál minden évben vezetői értekezleteken döntöttek arról, kik azok az önkormányzattal, illetőleg a polgármesteri hivatallal kapcsolatban álló emberek, akik ingyenes parkolóbérletet kaphatnak.

A nyomozás és a vádemelés érdekessége, hogy épp ugyanazzal az eljárással jutottak ingyenparkoláshoz a városban ügyészek, rendőrök, sőt a terrorelhárítás emberei is, mint amit most a vádiratban kifogásolnak.

A 24.hu információja szerint példa erre Lacsán István szegedi ügyész, aki korábban szintén a most perbe fogott Mózes Ervin főjegyzőhöz küldött levélben kérte korábban a magántulajdonában álló személykocsira egy teljes évre a parokolókártyát.

Hasonló ingyenességet kért munkatársainak a Csongrád megyei rendőrség főkapitánya is. Lukács János egyenesen Botka László polgármesterhez fordult azért, mert a rendőrségi épületek körül korlátozott a parkolási lehetőség, ezért a munkatársak „a fizetős parkolóhelyeket kénytelenek igénybe venni”. A főkapitány a dolgozók saját autóira kedvezményes árú éves bérletek, a rendőri jelleget nem viselő szolgálati járművekre pedig térítésmentes engedélyek kiadását kérte.

A Terrorelhárítási Központ a Botkának küldött leveleiben még azt is elmagyarázta, hogy más városok vezetése hogyan járt el, amikor ott kérték a szolgálati autók számára az ingyenességet. Hajdu János, a TEK főigazgatója a teljes kirendeltség állományának kért térítésmentes parkolást és behajtási valamint várakozási lehetőséget a korlátozott behajtási övetezetekbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik