Belföld

Száz-kétszáz új szakorvosra lesz szükség Budapesten

Az állam úgy támogatná a képzésüket, ha legalább öt évig a kórházban maradnak.

Száz-kétszáz új speciális szakorvosra lesz szükség a budapesti egészségügyi ellátás átalakítása után, a tervek szerint a kórházak keretet kapnának arra, hogy ösztöndíjat adjanak a tudás megszerzéséhez saját szakembereiknek – mondta Cserháti Péter, az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosa a Népszavának.

Közölte: a Szent János Kórház már idén kapna 2 milliárd forintot egy MR-készülékre és egy olyan gépre, amellyel idegsebészeik begyakorolhatják az agyi erekből a vérrögök eltávolítását, így mire átköltöznek a Dél-budai Centrumba, képesek lesznek komplex stroke-központként is működni. Hozzátette: Magyarországon jelenleg mindössze 10 olyan orvos dolgozik, akinek van vizsgája arra, hogy ezt a munkát önállóan végezze, csakhogy egy 24 órás nonstop ellátáshoz legalább harmincra lenne szükség. A licencvizsga megszerzése viszont két évig tart és sokba kerül.

A budapesti ellátás átalakítása okán arra törekednek, hogy megszervezzék az oktatást és az állam fizesse a licenc megszerzésénke költségeit, cserébe az orvosok vállalják, hogy öt évig abban a kórházban maradnak, amely finanszírozta képzésüket – mondta a miniszteri biztos.

Cserháti azt is elmondta: valamennyi új centrum mellé nővérszálló épülne, amiben kis garzonlakásokat alakítanak ki, és a megüresedő kórházi ingatlanok egy részét is ilyen célokra hasznosítanák. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik