Belföld

A Lex CEU után elkészültek a Lex Jordán alapjai

Újabb egyedi szabású törvényjavaslattal állt elő a kormány alig néhány nappal azután, hogy a lex-CEU-val sikerült nemzetközi botrányt kavarnia maga körül.

Elkészült, és a megyei jogú városok vezetőinek véleményezésre szét is küldték a színházigazgatók kinevezéséről szóló új kormányzati előterjesztést.

A Jordán Tamás igazgatói kinevezési kálváriája után megjelent javaslat kormányrendeleti szintre vinné a kinevezések elvárásrendszerét. Az érintett tárca vezetője ez alapján saját elgondolása szerint válogathatna a színházigazgató-jelöltek között, és akár felmentést adhatna olyan elvárások alól is, mint a szakirányú végzettség, amennyiben a pályázó rendelkezik előadó-művészeti szervezetben szerzett legalább ötéves vezetői gyakorlattal.

A Válasz.hu szerint azon most megy a brusztolás, hogy ezt az ötéves követelményt is csökkentsék háromra. Ha ez megtörténik, akkor a kaposvári igazgatói posztot Rátóti Zoltán lemondása után betöltő Fülöp Péter menedzser kinevezése elől rögtön el is hárulna minden akadály.

Az előterjesztés alapjaiban változtathatja meg a kinevezések rendjét.

A kormányrendelet-terv ugyanis két változatban készült el. A „B” változat a nyílt pályázati eljárás mellett megteremti meghívásos pályázati eljárás lehetőségét is. A lap értesülései szerint ezért az MMA lobbizik nagy erőkkel. Ha a „B” változat átmenne, nem kéne bíbelődni sok kéretlen pályázattal, a politika a saját jelöltjei közül gyorsan és vitamentesen kiválaszthatná a számára megfelelőbbet. A meghívásos megoldással rengeteg energia spórolható, nem lesz szükség pályázati kiírásra, szóbeli meghallgatásra, kuratóriumi vitákra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik