A Magyar Posta hiteles dokumentumokat készít és továbbít elektronikus úton
Belföld

A Magyar Posta négymilliárd forintot hozzátesz a béremelésekhez

24.hu
24.hu

2017. 03. 14. 06:25

Korábban a témában:

Ezen a héten lezárulhatnak a bértárgyalások az állami vállalatoknál azt követően, hogy a kormány nemrég felhatalmazást adott a bérmegállapodás aláírására a MÁV-nál, a Volán-társaságoknál, a vízügyi ágazatban, valamint a postánál. A posta önerőből további 2 százalékkal megtoldotta a dolgozók bérét – írja a Magyar Idők.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének vezetője a lapnak elmondta, hogy a MÁV-csoportnál a minimálbérnél és a szakmunkásbér-minimumnál többet keresők fizetése tíz százalékkal emelkedik az idén. További háromszázalékos pluszt kapnak azok a szakemberek, akik magasabb fizetési besorolásba esnek a bérminimumnál, azonban annak emelése miatt az idei évtől már csak a bérminimumot kapják kézhez.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke elmondta, a postások kapják a legnagyobb béremelést, köszönhetően annak, hogy a Magyar Posta további négymilliárd forintot rakott hozzá önerőből a kormányzati támogatáshoz. Így a következő években összesen 32 százalékos felzárkóztatással számolhatnak a dolgozók. Idén az alacsonyabb keresetűek fizetése 14 százalékkal lesz magasabb, a többieké pedig legalább 10 százalékkal. A bérmegállapodás utolsó évében, 2019-ben pedig legalább hatszázalékos lesz az emelés. Mészáros Melinda kiemelte: a többi állami vállalathoz hasonlóan a postánál is rendkívül súlyos a létszámhiány, s ebben az ágazatban van a legtöbb alacsony keresetű munkavállaló.

A Volánnál és a vízügyi ágazatban a lap értesülése szerint még folynak az egyeztetések a béren kívüli elemekről, azonban az idén 13, jövőre 12, majd 5 százalékos emeléssel számolhatnak átlagosan a dolgozók. Differenciálás az alacsonyabb keresetűek felzárkóztatása miatt ebben a két ágazatban is várható – írja a Magyar Idők.

(mti)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Iraqi security forces arrest suspected militants of the al Qaeda-linked Islamic State in Iraq and the Levant (ISIL) during a raid and weapons search operation in Hawija April 24, 2014. The operation led to the arrest of wanted figures and the seizing of various weapons and ammunition, according to an Iraqi security forces officer.   REUTERS/Yahya Ahmad (IRAQ - Tags: CIVIL UNREST POLITICS)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.