Belföld

Elgázolt egy fiatal nőt a rakparton, majd hagyta meghalni

24.hu
24.hu

2017. 03. 09. 12:30

 Vádat emelt az ügyészség egy nő ellen, aki 2015 decemberében a budai rakpart Szabadság híd alatt szakaszán elütött egy fiatal nőt a zebrán, majd elhajtott a helyszínről. Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt állítják bíróság elé hamarosan.

A vádirat szerint a 31 éves nő gyorsan, 50 kilométer per óra helyett 65-70 kilométer per órával haladt, amikor a tragédia történt.

A gyalogos-átkelőhely baloldalán zajló forgalomról a vádlott a szemből érkező gépkocsik takaróhatása miatt nem tudott meggyőződni, ennek ellenére a korábbi, abszolút eltúlzott fenti sebességét egyáltalán nem csökkentette, és nem ellenőrizte, hogy a zebrán át kíván-e haladni gyalogos, akinek elsőbbséget kell biztosítania.

Ekkor lépett a zebrára az áldozat, akit a sofőr a fenti okok miatt nem vett észre, és fékezés nélkül elütötte, majd továbbállt. Tárgyalását lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt várja. Ha bűnösnek találják, hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

 

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.