Belföld

Mutyigyanús ügyeket tártak fel a közfoglalkoztatásban

Összesen harminc közfoglalkoztató esetében tártak fel súlyos szerződésszegést, közel negyedmilliárdnyi szabálytalanul felhasznált támogatást kell visszafizetni, hat közfoglalkoztatóra pedig rendbírságot szabtak ki – írta meg a Magyar Nemzet belügyminisztériumi adatok alapján.

A kormányhivatalok 2016-ban összesen több mint ötezer közfoglalkoztatási programot ellenőriztek, ez mintegy 177 ezer közmunkást érintett. A lap birtokába került beszámoló szerint tizenkét esetben olyan súlyos visszaélés történt, hogy a hatóságok feljelentést tettek egyebek között sikkasztás és költségvetési csalás gyanúja miatt.

Nem is voltak ott, ahol

A súlyos szabálytalanságot elkövető harminc közfoglalkoztató esetében visszafizetési kötelezettségről született határozat, országosan összesen 287,5 millió forintot követelnek vissza a hatóságok.A legtöbb szabálytalanságot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közfoglalkoztatók követték el, nekik kell a teljes összeg több mint felét, 144,9 milliót visszafizetniük a lap információi szerint.

Mint írják: rendszeresen előfordult, hogy az ellenőrzéskor

a közfoglalkoztatottak közül többen nem is voltak a munkaterületen, vagy nem azt a munkát végezték, amit a program szerint kellett volna.

Gyakori hiba volt az is, hogy részben vagy teljesen hiányzott a részletes nyilvántartás a megtermelt javakról, illetve az előállított termékekről, és egyáltalán nem vagy pontatlanul vezették a nyilvántartást a beszerzett nagy értékű tárgyi eszközökről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik