Belföld

2018-tól ingyenes lesz a KRESZ- és nyelvvizsga

A Magyar Idők minisztériumi forrásra hivatkozva hétfőn arról ír, hogy a kormány tervei alapján már 2018-tól ingyenes lehet a nyelvvizsga, és a diákok térítésmentesen mehetnek majd a KRESZ-vizsgára is.

A kezdeményezésben közrejátszik, hogy egy 2014-ben elfogadott rendelet értelmében 2020-tól csak az vehető fel a felsőoktatásba, aki legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkezik és bár az alapjogot sért, a kabinet nem halasztja el az intézkedést.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemrég arról beszélt, hogy bár 2012 óta többen beszélnek idegen nyelvet, a nyelvvizsgával rendelkezők száma nem nőtt. Csak 2015-ben például kilencezren nem tudták átvenni a diplomájukat, mert nem volt nyelvvizsgájuk.

Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke a lap megkeresésére elmondta,

a szakmában senki nem érti, miként lehetséges az, hogy a gyerekek a közoktatásban csaknem ezer órát tanulnak nyelvet, de nem képesek arra, hogy letegyenek egy középfokú nyelvvizsgát az érettségiig.

Rozgonyi Zoltán, a szervezet elnöke korábban úgy fogalmazott, a szorgalmas diákok felének nincs esélye eljutni a középfokú nyelvvizsgáig a gimnáziumokban.

Ami pedig a KRESZ-vizsgát illeti: a Magyar Idők úgy tudja, a kormány ezt is ingyenesség teszi a diákok számára. Jelenleg a vizsga díja 4600 forint, a tanfolyamon való részvétel pedig 20-30 ezer forint között mozog az autósiskolákban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik