Belföld

Jobbik: Vona soha nem is találkozott a német fegyverkereskedővel

Nem képviselők, hanem a Jobbik két asszisztense fogadta tavaly tavasszal a Parlamentben a német Compact magazin kiadójának két vezetőjét, Kai Homilius kiadóigazgatót és Mario Rönscht, a hetilap marketingesét - kommentálta az ellenzéki párt országgyűlési képviselőcsoportja szerdán a Magyar Idők cikkét. Mint írták, nem tudhattak arról, hogy Rönsch ellen eljárás folyik.

A Magyar Idők állításaival ellentétben Vona Gábor egyáltalán nem ismeri és soha nem is találkozott Mario Rönsch-sel, valamint természetesen nem is hagyta jóvá a két német férfi beléptetését – írták a közleményben, hangsúlyozva, hogy az újság egyébként előszeretettel állítja be pozitív példaként a magyar kormány politikáját, a lap főszerkesztője a Demokratában méltatta Orbán Viktort, Schmidt Mária pedig interjút adott a Compact magazinnak.

A Jobbik munkatársai nem tudtak és nem is tudhattak a találkozó előtt semmilyen Rönsch elleni eljárásról.

Szerdai számában írt arról hivatalos forrásból származó értesülés alapján a Magyar Idők, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök hagyta jóvá annak a német fegyverkereskedőnek a parlamenti beléptetését, akit külföldi lapértesülések szerint a német rendőrség köröz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik