Belföld

A népszavazás előtt visszaléphet a kormány az olimpiától

Ha a Momentum Mozgalom pénteken a szükséges 138 ezernél jóval több aláírást visz el a Fővárosi Választási Bizottsághoz, akkor a Fidesz még az aláírások vizsgálatának kezdete előtt kihátrál a 2024-es olimpia mögül – írja a Magyar Nemzet. 

A lap szerint a kormánypárt úgy látja, egy népszavazás több hónapra elég kampánylehetőséget kínálna az ellenzék számára, ezért érdemes minél előbb pontot tenni a dolog végére, pont úgy, mint a vasárnapi boltzár esetében történt. Főleg úgy, hogy feltehetően az eredmény is kedvezőtlen lenne a Fidesz számára.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Fidesz elvetette annak a lehetőségét is, hogy az FVB segítségével golyózza ki a kezdeményezést, mert az még akkor is komoly felháborodást keltene, ha korrekt az eljárás.

Korábban a lap egy fideszes forrása azt mondta a párt stratégiája kifejezetten a választói kedv alacsonyan tartására irányul majd.

A cikkben megjegyzik, a Fidesz korábban többször visszalépett már általa fontosnak mondott ügyektől, ha az széles körben népszerűtlennek bizonyult. Ilyen volt

  • 2012-ben az egyetemi keretszámok drasztikus szűkítésének terv;
  • 2013-ban a választási regisztráció ügye;
  • és 2014-ben az internetszolgáltatás megadóztatása.

A Momentum csütörtöki bejelentése szerint 139 ezer aláírás már összegyűlt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik